Rákay Philip nem bír magával: úgy viselkedett ma, mint egy elöregedett pitbull

Ágoston László még Nagy Ervinnél is jobban kiosztotta Rákay Philipet

Rákay Philip már megint nem bír magával, ezúttal Zelenszkijnek üzent, méghozzá a tőle megszokott, legalpáribb módon:

„ÜZENEM ZELENSZKIJNEK ÉS A HÁLÓZATOKNAK: HAGYJÁTOK BÉKÉBEN A HAZÁMAT Elzongorázzam, hogy megértsd, Zelenszkij? Mondjuk én kézzel játszanám, de ezt most hagyjuk… Fejezzétek be végre a hazám belerángatását a háborútokba!”

Rákayról tudjuk, hogy Orbán első számú kereszteslovagja képében szeret tetszelegni, de ez azért mégiscsak túlzás. 

Ezt követően meg is magyarázza felháborodásának valódi okát:

„Értem én, hogy az USA nagyhatalmi érdekei most éppen azt diktálják, hogy destabilizálni kell a térség országait, hogy éket kell verni a V4-ek közé, hogy Magyarországot – immár sokadszor – páriának kikiáltva csöndesen szét kell zilálni az amúgy is megroppant és tudatosan legyengített Európai Unió maradékát, kiváltképp az EU utolsó, patrióta értékeket a zászlajára tűző nemzetállamait. Mindent értek.”

Szerencsére Rákay mindent megértett, mi akik ezt a költői körmondatot olvassuk és értelmezni próbáljuk, csak csendben csodálkozunk. Természetesen megint az Orbán vezette Magyarország az, aki nemzetközileg büntetve van, ráadásul most elválasztanak minket a V4-es szövetségeseinktől is. A Fidesz mindenben ártatlan, egész egyszerűen rutinból megyünk szembe az Unióval, állandó fekete bárányként orosz-kínai barátokat keresve, elérve azt is, hogy európai szövetségeseink már csak mint állandó problémára tekintenek hazánkra.

Persze Rákay Philipet nem lehet csak úgy megvezetni, a folytatásban jelzi, hogy átlátott a szitán:

„Éppen ugyanabból az amerikai kottából beszélsz és hergelsz, mint a magyar baloldal politikusai. Akik Márki-Zay Pétertől a Momentumos és Párbeszédes hálózati ügynökhaverjaidon át, a Gyurcsány-lista minden egyes megszólalóján keresztül ugyanazt a nótát fújjátok: bármi áron, de valahogyan bele akarjátok rángatni a hazánkat a háborútokba.”

Erre a paranoia szó hivatalos meghatározással tudnánk reagálni: Alaptalan rettegés; üldözési mánia; észszerűtlen túlzott félelem vagy szorongás, illetve üldözöttség érzése minden embertől való rendkívül erős félelem miatt. 

Philip! Az Ellenzéki összefogás nem akar háborúzni! Ahogy lengyel barátaink sem üzentek azzal hadat az oroszoknak, hogy Európával összefogva a maximum segítséget nyújtják a túlerővel szemben harcoló szomszédaiknak. Nincs összeesküvés az Ukrán vezetés, az Amerikai Egyesült Államok és Márki-Zay Péter között, az egyetlen probléma a főnököddel van, aki megmagyarázhatatlan módon már megint a rossz oldalra állt és dacosan, mint egy kiskirály kiáll az álpatrióta értékrendje mellett.  

„Miközben a magyar kormány – nagyon helyesen – a NATO álláspontját képviseli a kérdésben: KI KELL MARADNUNK BELŐLE! És bárhogy is mesterkedtek, Zelenszkij – a hálózatokkal együtt -, április 3-án a választásokon a magyar emberek ezért is szavaznak majd újra bizalmat Orbán Viktornak! Mert tökéletesen átlátják, hogy Magyarország a békében, nem pedig egy világháború kirobbantásában érdekelt! HAGYJÁTOK BÉKÉBEN A HAZÁMAT!!!”

Rákayt a választások hajrájában egy elöregedett pitbullhoz – aminek lejárt az ideje – tudnánk leginkább hasonlítani, aki mindenkit szeretne megtámadni, aki a gazdája közelébe jön, de már nincs elég ereje, hogy komolyabb sérüléseket okozzon, ezért inkább csak vicsorog. Hiszünk benne, hogy április 3 után vonyítani is fog!

Gréczy Zsolt úgy leégette Rákay Philipet, hogy többet nem fog élcelődni más születésnapján

loading...