
Lendvai Ildikó ismét posztolt, és szokásához híven ma sem maradt Orbán Viktor adósa:
„A Heti Egyenleg eheti címe: Hirtelen kisfiúk lettünk. Ennek ellenére nem én lettem kisfiú. (Hogyne, hogy aztán az én nyakamba varrja a kormány az egész ostoba népszavazást!) Hanem Orbán és csapata. Tegnap még fölényesen visszautasították a kedvezményes uniós hitelt: „nem fogunk eladósodni!” – aztán persze dehogyisnem, csak épp sokkal drágábban, kíniaknál, oroszoknál, államkötvényben.
De mára mindezzel együtt üres az államkassza, a választási siker érdekében teljesen kisöpörték, és persze a hűbéreseket is etetni kellett.
Ezért mégiscsak pitiznek a hitelért. Itthon még hősködnek, de az EU-ban és a NATO-ban már kisebb legények. Összeomlott egész eddigi politikájuk, most nem tehetnek mást. De kérdés, hogy meddig. Mint Lengyel László rámutatott, Orbán továbbra is megbízhatatlan alaknak számít Európában. Emiatt nem kaptuk meg eddig a támogatásokat. Mindnyájan fizetjük bukott politikája árát.”
Persze a sztrájkba menekülő tanárok, tanítók sorsát is a szívén viseli:
„Köztük a pedagógusok. Akkikkel Orbánék úgy jártak, mint Putyin Ukrajnával: alábecsülték az elszántságukat.”
Végül egy tűpontos, szellemes bejegyzés, mint kegyelemdöfés:
Orbán hónapokon át: nem kell nekünk a kedvezményes uniós hitel!
Orbán ma: de, kell.
Szíjjártó heteken át: ide nem jönnek NATO csapatok!
Orbán ma: de, jönnek.
Orbán februárban: az oroszoktól másoknál kedvezőbben jutunk energiaforráshoz.
Putyin ma: az Európai Unió valamennyi országa egyforma elbírálás alá esik, fizessen rubelben.
Orbán ma: béke, biztonság, kimaradunk.
Orbán holnap:
Láthatjuk, hogy Lendvai Ildikó visszavonult politikusként is mindent megtesz, hogy végre ledőljön az a bizonyos Orbán szobor. A jövő hétvégén az Ellenzéki összefogásnak köszönhetően ezúttal ez tényleg, végérvényesen megtörténhet.