Gyereklány volt, talán nyolc éves. Az osztályban halálra szekálták az egyik gyereket. A miénk megrettenve nézte, de nem mert szólni. Minket kért, hogy segítsünk. Mi azt mondtuk erre, hogy neked kell megvívni ezt a küzdelmet. Napokig ez volt a téma.
Aztán egyszer mosolyogva jött haza. Megtettem – mondta. Odaálltam és azt mondtam nekik, hogy ez csúnya dolog, és ezt nem tehetik. És abba is hagyták – tette hozzá.
Hogyan jön ez március tizenötödikéhez? A forradalom lázadás, a tömeg szervezetté váló lázadása.
Ma nem kell forradalom. Lázadás viszont igen. Szólni, kiállni a tisztességtelenség, a becstelenség ellen. Ahogy mostanában teszik a tanárok, ahogy sokaknak van bátorsága nem elbújni, hanem szólni, ellenállni.
A nép lázadása a sokaság ellenállásába fogan. Merjetek ellenállni, emeljétek fel a fejeteket! Úgy, hogy az akkoriak, a márciusiak, ha látnák, büszkék lennének rátok.
Az ünnepi beszéd csak ezután jön.