
Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottságnak az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását – közölte az uniós parlament csütörtökön.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén 478 szavazattal, 155 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők üdvözölték az Európai Unió Bíróságának nemrég meghozott ítéletét, amely elutasította a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket.
Az uniós parlament szintén üdvözölte az uniós bíróság azon következtetését, hogy a rendelet összhangban áll az uniós joggal és az unió tagállami jogállamisággal kapcsolatos hatásköreivel.
Az állásfoglalás hangsúlyozza:
„legfőbb ideje”, hogy az Európai Bizottság teljesítse az uniós szerződések szerinti feladatait, és azonnal tegyen lépéseket a jogállamiság elveinek egyes tagállamokban tapasztalható „súlyos megsértése” ellen, amely – véleményük szerint – komoly veszélyt jelent az Unió pénzügyi érdekeire.
Hozzátették, hogy a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszert mind az uniós költségvetés, mind a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap esetében alkalmazni kell.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében „beismerő vallomásnak” nevezte, hogy a Fidesz EP-képviselői nemmel szavaztak a jelentésről, ezzel – mint írta – tovább erősítették nyílt szembenállásukat az európai értékekkel, és tovább veszélyeztetik a Magyarországnak járó uniós források mielőbbi lehívását.
„Orbán Viktor pártjának képviselői most ismét az európai értékekkel szemben és az uniós források korrupt felhasználása mellett foglaltak állást”
– írta.
Az Európai Parlament kimondta, a Fidesz képviselői pedig elutasították annak megerősítését, miszerint biztosítani kell, hogy az adófizetők pénze soha ne kerüljön az EU közös értékeit veszélyeztetők zsebébe – fogalmazott a szocialista képviselő.