Olyan szankciót lengetett be az USA, ami után Putyin azonnal és nyilvánosan visszakozni kezdett

Egyre több amerikai demokrata és republikánus képviselő mellett Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata elnöke is támogatásáról biztosította azt a tervet, hogy vonják embargó alá az Oroszországból származó kőolajat. Az erről szóló indítványt ma délután terjeszthetik be a Képviselőházban – írja a Financial Times híre alapján a Portfolio.

Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök a szaúdi koronaherceggel, Mohamed Bin Szalmánnal egyeztetett telefonon,

és a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint azt hangsúlyozta Putyin, hogy nem szabad átpolitizálni a globális energiaellátás kérdését.

Ez arra utal, hogy szeretné elkerülni az orosz energiakivitelre esélyes további súlyos nyugati szankciókat, amit amerikai és uniós tisztviselők már pedzegettek, a kanadaiak pedig már ki is vetették az embargót az orosz olajra.

Ma délután ugyanis többek között a német gazdasági miniszter is azt mondta a Reuters tudósítása szerint:

muszáj megszabadulnia Európának az orosz olaj, gáz és szénfüggőségétől és egyébként kilátásba helyezte, hogy még több orosz oligarcha ellen fognak szankciókat kivetni, és ugyanezt jelezte egy névtelen forrás a hírügynökségnek az Egyesült Államokból is.

A német kancellár kihagyta Magyarországot, amikor arról beszélt, hogy mely országokat védené meg a NATO

loading...