
Az igazságügyi bizottság ellenzéki politikusai alaptörvény-módosítást kezdeményeztek, hogy csak akkor lehessen kilépni a NATO-ból, ha erre a magyar nép népszavazáson ad felhatalmazást. Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője az igazságügyi bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón kijelentette:
a Fidesz az orosz érdeket választotta a magyar helyett, amikor leszavazták az Alaptörvény módosításáról szóló ellenzéki javaslatot.
„Orbán Viktor továbbra is azt szeretné, ha a magyarok megkérdezése nélkül is kiléptethetné hazánkat a NATO-ból, ha a Kremlből ezt kéri tőle a főnöke. Ez egy történelmi döntés és történelmi szégyen, ilyet csak orosz bábkormányok csinálnak a saját hazájuk ellen” – mondta a DK képviselője.
Keresztes L. Lóránt, az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kormány beterjesztett utolsó vitára az országgyűlés elé terjesztett a kormány egy salátatörvényt, ami az egyházak hitéletével kapcsolatos, és ebben módosítanák az atomtörvényt. A képviselő szerint a módosítással az oroszok javára módosulna a jogszabályi környezet.
„Ezernyi bizonyíték van arra, hogy az oroszok berágták magukat a magyar közéletre, és ez is egy ok arra, hogy tüntessünk. Nemcsak azért, hogy legyen béke és hagyják élni az ukránokat, hanem azért is, hogy szabaduljunk meg Putyin érdekeltségeitől, amilyen az orosz kémbank is”
– mondta Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.
Az Egységben Magyarországért tüntetést hirdetett meg kedd este 6 órára az orosz kémbank épülete elé, amelyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
Putyin, takarodj! – tüntetés lesz Budapesten az orosz kémbanknál a háború ellen, Európa mellett