Gyurcsány Ferenc három pontban foglalta össze, hogyan omlott össze Orbán évek alatt felépített világa

Gyurcsány Ferenc: Lehetséges, hogy Orbán Oroszország ügynöke?
Kép forrása: MTI

Gyurcsány Ferenc 3 pontban szedte össze, hogyan bukott el Orbán minden harcot, amit az elmúlt hónapokban, években hirdetett:

„Mondják, három a magyar igazság. 

Akkor alakul ez. 

  1. Orbán minden várakozása ellenére nem érkezett meg az általa megjósolt világméretű illiberális fordulat. Sőt. Barátai sorra buknak, elszigetelődnek, súlyukat vesztik. 
  2. A Brüsszel elleni szabadságharc vereséggel végződött. Orbánt kipenderítettek az Európai Néppártból, az uniós támogatásokat jogállami feltételekhez kötötték. Campobasso – hogy elegánsak legyünk. 
  3. A keleti nyitás, az oroszbarát politikai most omlik össze, maga alá temetve Orbán teljes külpolitikai kurzusát. Kiderült, hogy csak együtt lehetnek sikeresek Európa államai, így aztán az EU erősebb lesz a válság után mint valaha. Nesze neked minden, a nyugat válságáról, a kelet felemelkedéséről szóló orbáni lázálom. 

Szóval a nagy stratéga minden lényeges ponton tévedett. Gondolom érdemes rögzíteni ezt a tényt. 

Persze igazuk van. A szólás szerint három a magyar igazság, egy pedig ráadás. 

Na, ami azt illeti, a negyedik vereséget nekünk kell Orbánra mérni. Már csak a magyar igazsága miatt is:))”

loading...