Dobrev Klára: Orbán Viktor egy kínos politikus Európában, csöndben maradnak, amikor belép a szobába, ha valami fontos dologról beszélnek

A KSH pár nappal ezelőtt közölte a januári inflációs adatot, amely minden előzetes várakozást felülmúlva 7,9 százalék lett, az élelmiszerárak pedig 10 százalékkal emelkedtek. Dobrev Klára nagyinterjút adott, amiben beszél gazdaságról, programról, a Fideszről és persze Orbánról is.

Dobrev Klára szerint totálisan elhibázott gazdaságpolitikát követ Orbán Viktor és kormánya, amely azon alapul, hogy olcsó, kiszolgáltatott munkaerővel, gyenge forinttal teszi versenyképessé az országot. Ennek eredménye, hogy sok százezer magyar elmegy külföldre dolgozni, pedig nélkülük nem lesz az országban gazdasági növekedés. Innovációra lenne szükség, befektetésekre és nagy hozzáadott értékre.

Ráadásul azt hiszem, ez egy tudatos gazdaságpolitika, hiszen az infláció lesz az az eszköz, amivel Orbán mindent vissza akar majd venni, amit most az embereknek odaadott. Ebből is látszik, hogy ez egy egyszerű, választások előtti fogás és nem egy gazdaság- vagy társadalompolitikai fordulat.

A DK EP-képviselője szerint az árstop egy kampányfogás, ami ráadásul nagyon kis segítséget jelent az embereknek is.

Nézzék meg, mennyibe kerül a fehérrépa, a sárgarépa, amiből húslevest lehet főzni, vagy azt, hogy mennyibe kerül egy kiló alma

– sorolja Dobrev Klára, aki szerint az alapvető élelmiszerek áfáját kell csökkenteni, nem pedig egy-egy kiragadott élelmiszer árát. 

Orbánék nem egyszerűen cinikusak a gazdaságpolitikájukban, hanem az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában.

Nem értenek hozzá, nem tudnak kormányozni

– jelentette ki Dobrev Klára.

Számos olyan intézkedés volt az elmúlt 12 évben – most pedig aztán végképp kapkodás az elmúlt másfél-két év, amióta egy válságot kellene kezelniük -, ahol pontosan lehet látni, hogy nem számolnak, nem gondolják végig az intézkedésük következményeit. Nincs meg az a minimális tudás sem a kormánynál, hogy egy kormányzati intézkedésnek a hatásait elemezni tudják. Egyszerűen nem gondolkodnak, nemcsak hogy kettővel vagy hárommal, de még egy lépéssel tovább se. Elég nekik, hogy szép szavakat tudjanak mondani a döntéseikről. Ezt hívják kommunikációs kormányzásnak – mondja.

Arra a kérdésre, hogy kormányváltás után mi lesz az árstoppal, Dobrev Klára azt válaszolta, hogy az egyesült ellenzéknek sokkal hosszabb távú és tartósabb elképzelései vannak:

az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése éppen azt szolgálja, hogy a mostaninál is olcsóbbak legyenek az élelmiszerek, mégpedig tartósan. Közben pedig olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, ami nem a gyengülő forint, a növekvő infláció felé hat, hanem afelé, hogy ez az ország végre versenyképes legyen.

A forint harmatgyenge teljesítményéről azt mondta Dobrev Klára, hogy Orbánéknak ez a tudatos – forintgyengítő – gazdaságpolitikája 2010 óta. Vagyis rendkívül gyenge forinttal próbálják meg a magyar ipart exportképessé tenni ahelyett, hogy a támogatásokkal a magasabb hozzáadott értékű termelést céloznák meg.

Az új kormány olyan gazdaságpolitikai csomagot fog összerakni, ami nem a forint gyengeségére, az olcsó kiszolgáltatott munkaerőre és az irtózatos lopásra épül, mint ami 12 éve folyik az országban. Ez már önmagában stabilizálná a forintot is. Egyébként középtávon az euró bevezetése a megoldás.

Az euró bevezetéséhez a gazdaságnak meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. Amiben teljes konszenzus van az összefogó pártok között, hogy:

ott kell lenni az euró előszobájában. Aztán, hogy melyik az a pillanat, ami a magyaroknak a legjobb, vagy népszavazáson kell-e erről döntést hozni, azt el tudjuk akkor is dönteni. De a legfontosabb feladatunk, hogy hazánkat versenyképessé tegyük és be tudjuk vezetni az eurót.

Szégyen, hogy Románia és Bulgária is megelőz már minket.

Európai minimálbér

Ma már arról zajlanak a tárgyalások, hogy mikor lépjen életbe. Ennek a legfontosabb része a kiszámíthatósága. Most mi történik Magyarországon? – teszi fel a kérdést Dobrev Klára.

Négyévente Orbán Viktornak eszébe jut, hogy itt munkavállalók vannak, akik bérből és fizetésből élnek, és kifejezetten úgy is kommunikál, hogy ő az emelésekkel kegyet gyakorol

– mondta a DK EP-képviselője. Márpedig egy normális ország nem tud így működni. Ezért szükséges, hogy a minimálbér-szabályozásnak legyenek objektív feltételei, amelyek figyelembeveszik az átlag és mediánbéreket, az életszínvonalat, a létminimumot, az ahhoz szükséges összeget. Az egyik legfontosabb dolog, hogy kiszámítható és tisztességes bérek legyenek az országban, és ne egy ember kényétől-kedvétől függjenek ezek.

Az európai minimálbér-szabályozás kötelezővé teszi a kormányoknak a szakszervezetek és a munkavállalók szervezeteinek az erősítését. Az európai uniós pénzeket kell arra fordítani, hogy erős és tényleges érdekképviseletek legyenek és erről minden évben be is kell számolni az Európai Unió intézményének. Ebből a szempontból maga a minimálbér-szabályozás, a számítási módok, az érdekképviseletekkel való közreműködés, hogy mi az a szint, amit el kell érjen a minimálbér mindenkori értéke, azonnal megvalósítható. Az, hogy az átlagos magyar bérszínvonal és életszínvonal elkezdjen növekedni és felzárkózni az Európai Unió színvonalához, hosszabb távú feladat.

Igazságosabb adórendszer

Sokkal igazságosabb adórendszert kell kialakítani. A családi támogatásokat támogatom. Bajom azzal van, hogy kiknek nem ad ez a kormány. És különösen azzal, hogy éppen sokaknak milyen keveset ad – mondta Dobrev Klára.

Ezért az egész adórendszer és a családtámogatási rendszer átalakítása nem azt a célt szolgálja, hogy megszüntessük a kedvezményeket. Pont fordítva: irtózatos mennyiségű pénzt költ el a kormány felesleges presztízsberuházásokra, dobja ki az ablakon haveroknak és ez nem egy átlagország korrupciója, mert korrupció Ausztriában is van, vagy Svédországban. Csak ott kellően átlátható és szabad a média, a bíróság, a rendőrség, és ezeknek az ügyeknek van következménye.

Ezzel szemben, ami nálunk Magyarországon van, az nem egyszerűen korrupció, az a Fidesz maga. Az államot magát kebelezte be a Fidesz.

Sok ezermilliárdnyi újraelosztható forrás van a magyar költségvetésben még ebben a pillanatban is, amelyek olyan célokra mennek el, melyekre ennek az országnak nincsen szüksége.

Európai egészségügyi minimum

Ez abból a felismerésből származik, hogy akkor lesz Európa versenyképes, ha az európai emberek oktatására, egészségére, szociális helyzetére sokat költünk. A 21. században az emberek biztosítják a versenyképességünket, ami azt is jelenti, hogy minden európai országban biztosítani kell a megfelelő egészségügyi ellátást. Olyan részletes szabványaink vannak arról, hogy a HCCP-szabályok keretén belül hogyan kell tárolni a parizert, vagy a húst a boltokban, éttermekben, de arról nincsenek európai szabványok, hogy hány nap alatt kell valakit ultrahangra beengedni, vagy egy röntgent, egy CT-vizsgálatot csinálni, vagy hány nővér kell, hogy jusson különböző kórházi osztályokon a betegekre.

Nagyon szeretném, ha lenne egy ilyen közösen elfogadott minimum. Erre azért is lenne nagyon nagy szükség, mert ez onnantól kezdve lehetővé tenné, hogy azok az országok, amelyek nem érik el ezt az egészségügyi minimumot, adott esetben európai uniós forrásokat használhassanak fel fejlesztésekre. Meg kellene érteni, hogy ez éppen ugyanolyan befektetés, mint amikor a kisvállalkozásoknak vagy az agráriumnak pénzt adunk.

Választás utáni legfontosabb feladatok

Első csomag

Dobrev Klára szerint ahhoz, hogy hatékonyan tudjon az új kormány működni és mindazt meg lehessen valósítani, ami a programbemutatón el fog hangzani, át kell alakítani az ország intézményrendszerét és jogrendjét.

Nagyon sokat beszéltünk már az alkotmányos dilemmáról, hogy az Orbán-kormány igyekezett lehetetlenné tenni a következő kormány számára a tisztességes kormányzást. Ezért ezen a téren kellő bátorsággal és határozottsággal kell lépéseket tenni, és Márki-Zay Péterben megvan erre a hajlandóság. A legfontosabb és legsürgetőbb feladat helyreállítani a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a sajtó függetlenségét, a civil szervezetek jogait

– mondta el Dobrev, aki szerint ezek után az országban magában is megtehetjük azokat az átalakításokat, amelyekre szükség van.

Második csomag

Ma ez egy nagyon igazságtalan ország. Egy olyan ország, ahonnan sok százezer ember elmenekült, azért mert úgy látta, hogy nincs jövője. Az elmúlt 10 év legnagyobb vesztesége azoknak az emberekben mérhető, akiknek el kellett hagyniuk az országot. Őket vissza kell hívni egy tisztességes, érzékeny, élhető országba. Ez jelent béreket, oktatást, egészségügyet, szociális rendszert, tisztességes adórendszert, kiszámítható gazdaságpolitikát.

Harmadik csomag

A harmadik legfontosabb, hogy helyre kell állítani ennek az országnak a nemzetközi tekintélyét.

Orbán Viktor ma már egy kínos politikus Európában, ahol csöndben maradnak, amikor belép a szobába, hogy ha valami fontos dologról beszélnek.

Nem bíznak meg benne már a szövetségesei és ennek Magyarország is látja a kárát, például jelenleg nincsenek európai uniós támogatások.

Paks2

Határozott szándékunk, hogy ezeket a nagy beruházásokat felülvizsgáljuk – mondta Dobrev Klára. Paks esetében egészen döbbenetes, hogy minden titkos, azt sem tudjuk, hogy mi van ezekben a szerződésekben benne.

Kormányra kerülve azonnal elvégezzük azt a számítást, amit a kormány a mai napig nem tett meg, miszerint ha ezt a beruházási összeget, amit Paksra fogunk fordítani, megújuló energiaforrásra, energiatakarékossági projektekre fordítjuk, akkor hogy változna Magyarország energiamixe. Szerintem, ha a paksi beruházást össze tudjuk hasonlítani hasonló volumenű, viszont környezetbarát beruházásokkal, akkor nem Paks fog ebből győztesen kikerülni

– fogalmazott a DK EP-képviselője.

A Budapest-Belgrád vasútvonal 

Dobrev Klára sosem adja fel ezt az ügyet. Már csak azért sem, mert ebben a pillanatban nincs Magyarországon olyan ember, aki látta volna ezeket a szerződéseket.

Az új kormánynak latba kell vetnie minden nemzetközi kapcsolatát és tekintélyét annak érdekében, hogy ezeket a szerződéseket vagy felmondjuk, vagy gyökeresen átalakítsuk

– szögezte le Dobrev.

loading...