Orbánék feketelistával fenyegették meg a nagyköveteket, de ők nem tágítanak: szemmel fogják őket tartani április 3-án

Kép forrása: MTI

Elképzelhető, hogy feketelistára teszi az Orbán-kormány azokat a nagyköveteket, akik ellátogatnának egy-egy szavazóhelyiségbe ellenőrizni az április 3-i parlamenti választás tisztaságát – értesült az Azonnali.

A portál információi szerint néhány napja rövid fejtágítót tartottak a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság munkatársai azoknak a Magyarországra akkreditált külföldi diplomatáknak és magyar követségi dolgozóknak, akik azt tervezik, hogy részt vennének megfigyelőként a parlamenti választáson.

Mint azt az Azonnali felidézi, egy stabil demokráciában ez lényegében nem több egy jó hangulatú, sok gyakorlati jelentőséggel nem bíró protokoll-, és médiaeseménynél.  Idén azonban az Orbán-kormány látszólag máshogy közelítette meg a dolgot. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével tartott január végi munkamegbeszélés nagyrészt barátságos hangvételben telt, a végén azonban szóba kerültek a kényesebb témák, köztük a magyarországi parlamenti választásra tervezett EBESZ-delegáció ügye.

Az Azonnali több egymástól független forrása szerint Szijjártó Péter ezen a ponton azt kezdte pedzegetni, hogy amennyiben valamelyik nagykövet szeretne saját szakállára, az EBESZ-misszió keretein kívül elmenni egy-egy szavazóhelyiségbe, akkor azzal kell számolnia, hogy az Orbán-kormány a jövőben csak alacsony szinten lesz hajlandó szóba állni vele.

Egy forrás szerint az alacsonyabb szintet konkretizálta is a tárcavezető, mégpedig a minisztériumi főosztályvezetői szintet, ami protokoll tekintetében kétségtelenül degradáló egy nagykövet számára. Egy másik forrás szerint Szijjártó Péter egészen pontosan a blacklist, azaz feketelista kifejezést használta, utalva arra, hogy számon fogják tartani, kik azok, akik ilyen módon érdeklődtek a választásokkal kapcsolatban.

A miniszteri fenyegetőzés ellenére ugyanakkor idén is több követség azt tervezi, hogy megfigyelőként részt vesz a parlamenti választásokon.

loading...