
Konczer Erik, az Egységben Magyarországért közös DK-s jelöltje sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy újabb szintet lépett a fideszes propaganda: a Demokratikus Koalíció birtokába került egy kormányhivatal által kiadott levél, amiben nem elég, hogy a társasházi közös képviselőket kötelezik a lakók „rezsicsökkentéssel összefüggő tájékoztatására”, de a legsötétebb ötvenes évek szellemét is megidézik azzal, hogy komoly szankciókat helyeznek kilátásba, ha elmulasztják kitenni a kormánypropagandát.
„Akik ugyanis nem akarnak önként a kormány propagandagépezetének fogaskerekévé válni, azok, a DK által elfogott levél tanulsága szerint, nem csak a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatos vegzálására számíthatnak, de arra is, hogy – idézem – ellenük „minden esetben eljárás fog indulni az esetleges hiányosságok megállapítására, és a jogsértés megszűntetésére.”
Ugyanakkor az előírt tájékoztatási kötelezettség tanúkkal, fénykép- vagy videófelvétellel nem igazolható, hiszen „a rendelet nem a kihelyezést, hanem a hirdetmény folyamatos közzétételét írja elő”,
ÉS MOST KAPASZKODJANAK MEG: ZÁRHATÓ ÜVEGSZEKRÉNYBEN
– mondta el Konczer.
A DK szerint szégyen, hogy 2022-ben még ilyen, a fentihez hasonló rendeletek születhetnek, és eljárással fenyegethetnek meg tisztességes magyar embereket.
„A Fidesznek úgy látszik már a közpénzmilliárdokból finanszírozott óriásplakáterdő és a megannyi hozzá hű tévécsatorna sem elég, hanem a házainkba, lakásainkba is be akarja vinni a kormánypropagandát Tatabányán, Tatán és a környező településeken is
– fogalmazott Konczer Erik, aki szerint az itt élő tisztességes magyaroknak nem átlátszó hazugságokra és hatósági fenyegetésre van szüksége, hanem az EU által finanszírozott, önrész nélküli panelfelújítási programra, ami kiterjeszthető a társasházak és a családi házak energetikai korszerűsítésére is. A DK politikusa hozzátette:
az egyesült ellenzék pártjai és politikusai a kormányváltás után ezt fogják megvalósítani, hogy Magyarország újra mindenkié legyen.
Konczer úgy fogalmazott: a mai magyar közviszonyokról mindent elmond, hogy a fenti idézetek nem George Orwell 1984 című regényéből származnak, hanem egy magyar kormányzati szerv által kiadott hivatalos levélből.