Trump embere figyelmeztette Orbánékat: Amerikában jobban félnek a magyar kormánytól, mint Kínától, ezért beavatkoznának a választásokba

Orbán Viktor kormányfő után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is interjút adott a Fox Newson Donald Trump megmondóemberének, Tucker Carlsonnak. A jobboldali tévés figyelmeztette Orbánékat:

az amerikai elit jobban fél a magyar kormánytól, mint Kínától, ezért megpróbálnak majd beleavatkozni az áprilisi választásokba.

A felvezető Carlson egy dokumentumfilmjéről szólt, amelynek címe Magyarország kontra Soros: harc a civilizációért. Tucker szerint ugyanis nem kevesebbről van szó, mint erről a harcról.

A határkerítéssel indított, azt kérdezve Szijjártótól, hogy vajon miért nem védekeznek ugyanígy más országok. A magyar külügyminiszter gyorsan leszögezte, hogy ő maga politikus, de nem diplomata, hanem a diplomaták főnöke, így ő megteheti, hogy „őszintén és egyenesen” fogalmazzon. Kifejezte nagyrabecsülését Carlsonnak, amiért a valóságot mutatja be Magyarországról – mivel Szijjártó szerint általában a liberális mainstream média fake newsaival, hazugságaival kell megküzdeniük.

Szijjártó szerint az NGO-kkal és a liberális médiával kínlódik sok más uniós politikus is, akik nem hivatalosan kifejezik egyetértésüket a Fidesszel, de tartva az NGO-któl és a liberális médiától ezt nem vállalhatják fel.

Ezután Carlson az Amerikára káros hisztérikus idiótákról beszélt – példaként Anne Applebaumot említve, aki 2010-ben még Petőfi-kitüntetést vehetett át a Terror Házában, mára azonban nincs közte és a Fidesz között párbeszéd –, akik „gyűlölik Magyarországot, és reflexszerűen diktatúraként emlegetik, ami nyilván nem igaz, hiszen demokrácia. Mit gondol, miért ilyen fenyegető a számukra ez a tízmilliós nemzet Közép-Európában?”

„Nézze, szerintem azért gyűlölnek bennünket, mert patrióta, keresztény alapú politikát valósítunk meg. (…) Azért akarják, hogy elveszítsük a következő választást, mert alapvetően eltávolítanák a hatalomból az egyik utolsó sikeres konzervatív kormányt, és akkor bátran elmondhatnák, hogy nézzék csak, a liberális mainstream az egyetlen sikeres ideológia a világon.”

Carlson, egyetértve a külügyi és külgazdasági miniszterrel, elmondta:

„Sokkal nagyobb fenyegetésként tekintenek önökre, mint Kínára, ami mindent elárul. Megpróbálnak majd beleavatkozni a választásokba is”

– figyelmeztette Szijjártót Carlson.

loading...