Egységben a közös ellenzék: mindenki kiáll Dobrev Klára javaslata, az európai minimálbér bevezetése mellett

Fotó: Ellenszel.hu

„Hatalmas öröm számomra, hogy az olyan fontos ügyekért, mint az európai minimálbér-szabályozás bevezetése, az ellenzék közösen harcol” – adta hírül az áttörő hírt Dobrev Klára a Facebook-oldalán.

Úgy tűnik, nem hiába harcolt a DK már az EP-választásokon is ezért, egyre többen látják be a szükségességét szerte Európában, most pedig a magyar egységes ellenzék is közösen küzd a célért.

„Mi, DK-s politikusok évek óta dolgozunk egy pontos, átlátható, uniós szabályozáson, amellyel végre a tisztességes minimálbér nem kormányzati kegy lesz. És végre ez most már nemcsak mi a célunk, hanem az egységes ellenzék álláspontja is. Mert az európai minimálbér-szabályozással a tisztességes megélhetés nem választási ígéreteken fog múlni, hanem garantált lesz minden európai polgárnak, köztünk nekünk, magyaroknak is” – írja oldalán Dobrev Klára.

Korábban írtunk róla, hogy Orbán Viktor minden eszközzel támadja az európai minimálbér bevezetését, de úgy lászik, ezúttal az összes párttal húzott ujjat.

Folytatódik a sikertörténet: néhány héten belül ismét egy hatalmas lépést tettünk az európai minimálbér bevezetése felé

loading...