
Előre, nem hátra címmel adott ünnepi interjút a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor, amelyben a járványhelyzet és a migráció mellett szót ejtett az ellenzékről és a 2022-es választásokról is. Márki-Zay neve is előkerült.
Orbán sokkal pozitívabbnak látja a 2021-es évet az egyel korábbi esztendőnél, tekintve, hogy a koronavírus-járvány ellen az emberek ma már aktívan tudnak tenni azáltal, hogy beoltatják magukat.
A kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az oltást elutasítók száma jóval magasabb annál, mint amiben ő reménykedett.
Magyarok vagyunk, mindig van egy jobb megoldásunk, mindig olvasunk vagy hallunk valamit, ami számunkra jobban hangzik az orvosok szavainál
– sajnálkozott.
Az Európai Unióval folytatott harcáról szólva elmondta, „mindig az utolsó, győztes roham előtt vagyunk a legfáradtabbak”, de a küzdelmet nem szabad feladni. Még úgy sem, hogy Orbán szerint
„egyre több pozíciót hódítanak meg azok a politikusok, brüsszeli bürokraták, akiknek a fejében él egy elképzelés az eszményi világról, társadalomról és embertípusról, amelyeket állandóan javítanának, fejlesztenének”.
Orbán szerint ez a típus a Homo sovieticus. Elismételte: szerinte a brüsszeli bürokraták át akarják alakítani a társadalmat, ebből adódóan ők a migrációban demográfiai utánpótlást látnak.
A realitás azonban az, hogy nem boldog, összevegyült élet jön így létre, hanem terrorizmus, bűnözés, munkanélküliség és no-go zónák
– mondta a kormányfő.
Úgy vélekedett, hogy ugyanez a helyzet a család fogalmával is, mivel „számukra a mi családfogalmunk elavult és elnyomó, szerintük az a haladó eszmény, ha a gyerek hat hónapig nadrágban jár, hat hónapig pedig szoknyában, s olyan embereket vonnának be a nevelésükbe, akiket mi inkább távol tartanánk tőlük” – fejtegette a miniszterelnök, aki nem lát rendkívülit abban, hogy az EU-ban eddig csak Magyarországon kérdezték meg az emberek véleményét bevándorlásról és gyermekvédelemről, hiszen a nemzeti konzultáció a kormány egyik legkedveltebb eszköze, ezt ő maga is megerősíti.
A 2022-es évre három feladatot jelölt ki a kormányfő:
- az év végén bejelentett gazdasági intézkedések végrehajtása,
- a vírussal szembeni további sikeres védekezés,
- és a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítása.
Az ellenzék tevékenységére is kitért érintőlegesen, arra reagálva, hogy a kormány politikai ellenfelei, élükön Márki–Zay Péterrel olyan, a kormány által meghozott intézkedéseket támadnak, mint a reszicsökkentés, a migráció elleni fellépés vagy a 13. havi nyugdíj.
Én ezt elhűlve nézem, és nem is értem. Olyat még nem láttam, hogy valaki az emberek élete szempontjából legfontosabb bástyákat megtámadja azzal a csatakiáltással, hogy ezeket el fogjuk tőletek venni, és leromboljuk(…) Nekimenni mindannak, amiről az elmúlt évtizedben társadalmi egyetértés alakult ki, ezen lehetne nevetni, ha nem lenne egy aggasztó körülmény: ők ezt komolyan gondolják.
Az interjú végén Orbán a 2022-es választásokra is előretekintett. Szerinte a jelenlegi kormány már bizonyította, hogy képes irányítani az országot, szemben a baloldallal, amitől „pontosan lehet tudni, mi várható”.