Nagy a baj: az egészségügy roppanására figyelmeztet Dr. Komáromi Zoltán

A kórházi adósságok történelmi rekordon állnak.
Kép forrása: MTI

Hiába az orvosok, ápolók hősies helytállása, itt az újabb bizonyítéka annak, hogy az Orbán-kormány szétverte az egészségügyet – írja közleményében Dr. Komáromi Zoltán a DK egészségügyi szakpolitikusa, háziorvos.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) hivatalos adatai szerint a nyári 35 ezer után most már ismét több, mint 50 ezren várnak műtétre. Ezzel párhuzamosan a járóbeteg-ellátásban is jelentősen nőttek a várólisták.

Minden kitolt műtéti várakozás azt jelenti, hogy tovább tart a betegség, tovább tart a fájdalom, későbbi a gyógyulás. A várólisták növekedésére nem mentség a koronavírus, hiszen ha az Orbán-kormány nem üldöz el az országból több tízezer orvost és ápolót, ha nem luxuskiadásokra, dőzsölésre, felesleges és korrupcióval átszőtt beruházásokra költötték volna a milliárdokat, akkor a műtéti várólista is rövidebb lenne.

A jövő április után felálló új, demokrata kormánynak egyik kiemelt feladata lesz a magyar egészségügy megmentése, talpra állítása – és így a műtéti várólisták rövidítése is – írja Dr. Komáromi Zoltán.

 

loading...