
Hivatalosan máig nem ért véget a légi forgalmi irányítók augusztusban kezdődött forgalomlassító ellenállása, ami egy sajátos válaszreakció a kormány velük kapcsolatos döntésére – írja a Népszava.
A szakemberek a NER kedvenc magángépével, az OE-LEM lajstromjelű Bombardier-vel sem tettek kivételt az elmúlt hónapokban.
A Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete idén júliusban készült sztrájkra, mert a munkáltatójukkal, a HungaroControllal megrekedtek a bértárgyalások. Ennek következményeként megállapodás sem született a hároméves bércsomagról. Az Orbán-kormány aztán erre válaszul, a Fidesztől megszokott sunyi módon, a vészhelyzetre hivatkozva lehetetlenné tette, hogy a dolgozók sztrájkoljanak.
Ekkor kezdődött a szabálykövető magatartás melletti munkalassítás a légi irányítóknál. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági előírásokat ugyanúgy figyelembe veszik a dolgozók, ám hosszabb útvonalakat használnak.
A Népszava beszélt egy munkatárssal, aki elmondta, hogy szeptemberben kiküldték az új munkaszerződésüket, ami határozatlan időre szólt, és tartalmaz valamennyi béremelést. A kollektív, három évre szóló,
a szakszervezetek által kezdeményezett bérmegállapodásról azonban továbbra sem akarnak lemondani, és a vészhelyzet elmúltával akár újból készek sztrájkolni.
A munkatárs azt is megosztotta, hogy ugyan a magyar átlaghoz képest jól keresnek, de az uniós átlag így is magasabb: van, ahol háromszor ennyit kapnak ugyanazért a munkáért.
A napilap szerint a HungaroControl egy tízéves tanulmányi szerződéssel magához is láncolja az embereket, hiszen a képzésük 40-60 milliós költségét ennyi idő alatt kell törleszteniük. Ha a munkatársak pedig felmondanak, egy összegben kell visszafizetniük a tandíjat.