DK: Az új kormány meg fogja becsülni a szociális szférában dolgozókat

Dobrev Klára, a remény
Dobrev Klára - fotó, Ellenszél

Ma ünnepeljük a Szociális Munka Napját. Ünnepeljük mindazokat, akikről az elmúlt bő másfél évben igazán bebizonyosodott, hogy a legvészterhesebb időkben is lehet rájuk, a szakértelmükre és hivatástudatukra számítani – írja közösségi oldalán Dobrev Klára EP-képviselő.

Jelenleg Magyarországon az emberek közel egyharmada szembesül olyan élethelyzettel, amely szociális kezelést, gondozást vagy rendszeres odafigyelést igényel. Nem lehetünk elég hálásak a szakterület dolgozóinak.

A Demokratikus Koalíció ezért tartja elkésettnek és elégtelennek az Orbán-kormány beharangozott béremelését a szociális szférában. Az emelés ellenére, a szociális munkát végzők nagy többsége továbbra is a szakképzett minimálbért nem meghaladó, vagyis havi nettó 145 ezer forintál nem magasabb összeget fog keresni.

A DK szerint ez tökéletesen mutatja az Orbán-rendszer szociális érzéketlenségét. Azt, hogy a jelenlegi kabinet semmibe veszi azoknak az embereknek a fáradhatatlan munkáját, akik minden egyes nap tesznek azért, hogy másoknak könnyebb és emberhez méltóbb életük legyen. Ők ennél sokkal többet érdemelnének!

2022 után az új kormány feladata lesz a szociális munka megbecsülését visszaadni!

loading...