Hiába titkosították évtizedekre, Kósa Lajos beismerte: megvették a Pegasus-kémszoftvert

Kép forrása: MTI

A Belügyminisztérium (BM) vett az izraeli Pegasus kémszoftverből, amivel kormánykritikus újságírókat és aktivistákat hallgattak le – írja az ATV.hu Kósa Lajosra hivatkozva. A fideszes képviselő Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatása után beszélt erről újságíróknak.

Kósa szerint a vásárlásban nincs semmi kivetnivaló, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, amihez bírói, igazságügyi miniszteri engedélyt kaptak.

Azzal is próbált védekezni, hogy szerinte a nagy techcégek sokkal szélesebb körben figyelik meg az állampolgárokat, mint az állam.

A Pegasus-ügyet napirendre tűző Honvédelmi és Rendészeti bizottság csütörtöki ülésének anyagát 2050-ig titkosították, mondta az ülés után Vadai Ágnes DK-s politikus, bizottsági tag. Azt mondta, a kormánypárti politikusok az ülésen arra utaltak, hogy az ellenzéki politikusok kérdezősködése aláássa a titkosszolgálatok tekintélyét, hazaárulás kategóriája.

„Próbáltunk rákérdezni konkrét (a sajtó szerint megfigyelt) személyekre, Pintér Sándor miniszter sem megerősíteni sem cáfolni nem akarta, hogy valóban megfigyelték-e ezeket a személyeket”

– mondta.

Kósa szerint ez így természetes, mert védeni akarják a megfigyeltek személyiségi jogait. Állítása szerint a BM a Pegasus beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor nem sérülnek a lehallgatottak emberi jogai.

„Amikor rákérdeztünk a sajtóban szereplő emberekre, a válaszadás iránya az volt, hogy foglalkozástól függetlenül mindenkit megfigyelhetnek, ha úgy gondolják, hogy gyanús szervezett bűnözés, terrorizmus vagy titkosszolgálati tevékenység kapcsán. Konkrét személyekre csak akkor kaphatunk választ, ha a nemzetbiztonsági bizottság létrehoz egy tényfeltáró bizottságot” – mondta Vadai, hozzátéve, hogy a nemzetbiztonsági bizottság fideszes többségű.

A lehallgatási adatokat Kósa szerint is csak akkor lehetne kiadni, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de egyelőre nincs szó ilyen kezdeményezésről.

Vadai azt is mondta, hogy Varga Judit miniszter az ülésen azt állította, a megfigyelési engedélyek megadásának felelőse a parlamenti államtitkár a tárca szmsz-e szerint. Vadai viszont úgy véli, a törvény szerint ez nem így van, és nem lehetséges, hogy miniszter asszony tartósan átadja ezt a feladatot, ezért ebben az ügyben további vizsgálatok szükségesek.

loading...