
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatóján ismertette: országjárásán rengetegszer kapja meg azt a kérdést, hogy ha lebontják a kétharmadot, elszámoltatják a fideszes gazembereket, mi lesz a rokonokra írt vagyonokkal.
Az első forduló győztes miniszterelnök-jelöltje megnyugtatott mindenkit, hogy van megoldás a rokonok nevére íratott lopott vagyonok visszaszerzésére, ez pedig az úgynevezett pereputty-törvény.
„A pereputty-törvény alapján, ha egy politikus gazdagodása nem igazolható a törvényes vagyonával, esetleg bizonyíthatóan korrupt módon gazdagodott, akkor nem csak az ő nevén lévő vagyonokat lehet majd zárolni, később pedig visszavenni, hanem a rokonok; gyerekek, vejek, anyósok, azaz a pereputty nevén lévő vagyonokat is. Én felkészültem a kormányzásra és az elszámoltatásra, be fogjuk csukni a kiskapukat. Senki sem úszhatja meg az elszámoltatást azzal, hogy a rokonaira íratja a lopott vagyont!”
– jelentette ki Dobrev Klára. Hozzátette: végtelenül szomorú, hogy korrupt politikusok és vállalkozók a saját családtagjaikat használják fel arra, hogy lopott vagyonokat tüntessenek el a nyilvánosság elől, esetleg ezzel kerüljék el az elszámoltatást.