Dobrev Klárát nem érdeklik a számok, csak megy előre, és egyenként felráz minden szavazót

Závecz – Több, mint 1 millió DK-szavazó, a Momentum a kordonbontás ellenére sem nőtt
Dobrev Klára csapatát erősítik a DK-ba átlépett politikusok

Meglepte Karácsony Gergely visszalépése a DK miniszterelnök-jelöltjét. Dobrev Klára azt mondja, nem érdeklik a számok, a felmérések, csak megy előre, és egyenként felráz minden szavazót. A hvg360-nak adott interjúban a Jobbikkal kötött egyezségről, az új alkotmányozásról, a Fidesz félelmeiről és arról is beszélt, milyen nehézségei látszanak a koalíciós kormányzásnak.

Az interjúban Dobrev Klára kijelentette, nem számított rá és meglepte Karácsony döntése, de abból a szempontból, hogy ő maga miként folytatja a kampányát, ennek nincs jelentősége, mert azt teszi, amit eddig is: járja az országot, dolgozik a programon.

Karácsony Gergelynek mindezek ellenére fontos szerepe maradt az összefogásban és abban, hogy le tudjuk váltani az Orbán-kormányt, úgyhogy számítok rá továbbra is

– mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.

Dobrev Klára arra sem számított, hogy az ő javára lép vissza a főpolgármester, igaz, Karácsonnyal soha, egyetlen egyszer sem került szóba visszalépés. A DK nem kereste Karácsony Gergelyt és nem tett ajánlatot neki.

Márki-Zay botrányos kijelentésére, miszerint „aki Dobrev Klárára szavaz, az Orbánt tartja hatalomban”, a DK miniszterelnök-jelöltje azt reagálta az interjúban, hogy

az ellenzék arra szövetkezett, hogy közösen fogják leváltani a kormányt, lebontani Orbán rendszerét, és közösen fognak kormányozni is.

Az előválasztás láthatóan felszítja az indulatokat, de Dobrev Klára mindenkinek azt tanácsolja, hogy nyugodjanak meg, érjen véget a második forduló, aztán viszont mindenki nagyon fegyelmezetten induljon el a közös cél irányába, hogy Magyarország normális, európai ország legyen.

A DK jelöltje nem foglalkozik a gyakran egymásnak is ellentmondó elemzésekkel, melyek közt vannak olyanok, amelyek szerint a kétszereplős, más elemzések szerint pedig éppen a háromszereplős helyzet kedvezett volna neki inkább.

Ha emiatt kampányszempontból valami teljesen mást kellene csinálnom, akkor nyilván jobban foglalkoztatna, de úgy látom, hogy nincs szükség változtatásra. Annak tudom be a 2019-es európai parlamenti választáson, majd a mostani előválasztás első fordulójában is a Demokratikus Koalíció vártnál jobb eredményét, hogy mi nem hagyjuk magunkat befolyásolni attól, mivel fenyegetőzik a Fidesz, mivel számolnak az elemzők, mit mondanak a közvélemény-kutatások, ki-kivel fog össze. Mi tesszük a dolgunkat, megyünk tovább

– jelentette ki Dobrev Klára.

A DK miniszterelnök-jelöltjét az sem lepte meg a Jobbik nem állt be mögé a második fordulóra. Dobrev szerint az alkalmi szövetségeknek van létjogosultsága a politikában, van, amikor a hatalomtechnikai játékok fontosak tudnak lenni. De van a politikának egy ennél sokkal fontosabb része:

„amikor az ember iszonyatos erővel megy és gyűjti magának a támogatókat, szavazókat, és próbál minél több embert meggyőzni. Mi most erre koncentrálunk, mert ez lesz a nyerő módszer jövő tavasszal is a választáson: nem véletlen csinálom azt, hogy szinte egyenként megfogok, felrázok minden embert, lelket próbálok önteni azokba, akik elvesztették a hitüket, meggyőzöm azokat, akiket még nem sikerült.”

Dobrev Klára sok millió magyar állampolgárt akar az ő oldalára állítani, az ellenzéki táboron belül a szövetségi politika, a koalíciós kormányzás mindenkit mozgósítani fog. Még ha az indulatok most kissé túlfűtöttek is, nem szabad elfelejteni, hogy ezt az együttműködést, az előválasztást nem a politikusok döntötték el, hanem maguk a szavazók – fogalmazott az első forduló győztes miniszterelnök-jelöltje.

Politikusként egyszerű a helyzetem: ezután is megyek tovább. A számításokat, elemzéseket pedig ráhagyom másokra. Nekem az embereket kell megszólítanom: mindenkire szükség van. Az emberek

két dolgot akarnak: jobb, tisztességesebb életet, és egy erős, kormányzóképes alternatívát, valakit, akiről el is hiszik, hogy valóra tudja ezt váltani.

Arra a kérdésre, hogy mikor döntötte el, hogy politikus lesz, Dobrev Klára azt válaszolta, hogy ő mindig is az államigazgatásban képzelte el magamát. Közigazgatási szakemberként dolgozott hosszú ideig, és sokáig úgy érezte, hogy ez a terület politikafüggetlen, hiszen ahogy a Horn-kormány idején, úgy az első Orbán-kormány alatt is ott volt a Pénzügyminisztériumban. Egészen addig, amíg hagyták. Az igazi fordulat 2018-ban jött, amikor Orbánék megint kétharmaddal nyertek.

Másnap reggel úgy ébredtem föl, hogy muszáj tennem valamit, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő. Innen aztán egyenes út vezetett az EP-választásokig és most a miniszterelnök-jelöltséghez

– mondta Dobrev Klára., aki küldetésének érzi, hogy nőként álljon ki a Fidesz patriarchális világával és Orbán Viktorral szemben, aki szerint a politika nem nőknek való.

A DK miniszterelnök-jelöltje végül azt mondta, hogy a kampány fontos eleme lesz az, hogy a választóktól arra kérnek felhatalmazást, hogy a Fidesz által kreált, alkotmányellenes rendelkezéseket kiiktatva visszaállítsák a fékek és egyensúlyok rendszerét úgy, hogy semmilyen jövőbeli kormány ne építhessen ki többé illiberális államot Magyarországon.

loading...