
A DK reagált Márki-Zay Péter DK-val kapcsolatos nyilatkozatára:
„Márki-Zay Péter kijelentésével ellentétben a DK nem kereste meg Karácsony Gergelyt és nem tárgyalt vele visszalépésről. Azt javasoljuk, hogy az előválasztás szellemiségét megóvva minden szereplő tartózkodjon az igaztalan kijelentésektől, vigyázzunk egymásra!”
Márki-Zay Péter maratoni hosszúságú sajtótájékoztatóján elragadtatta magát, többek között azt állította, hogy nem véletlenül vele állapodott meg Karácsony Gergely, ugyanis a DK-tól bármit kérhetett volna, de a főpolgármester csak az ország érdekét nézte.
Karácsony Gergely nemrégiben még azt állította, hogy akkor lépne vissza, ha elütné a villamos. Napokon keresztül szövetségeseknek tüntette fel magát a két fél, és arról beszéltek, hogy valamelyikük biztosan visszalép a másik javára. Ezt az idillt Karácsony Gergely váratlan „rendkívüli bejelentéssel” törte meg, amikor is úgy nyilatkozott: előre lép, nem vissza.
Tegnap már a sajtóban elterjedt, hogy a főpolgármester mégis visszalép, ezt a ma délelőtti sajtótájékoztatón támasztotta alá.
Időközben Karácsony Gergely kampányfőnöke lemondott, ami azért is érdekes, mert pár napja még azt tanácsolta, hogy a főpolgármester sürgesse meg az előválasztási vitát, amit a főpolgármester meg is tett.
Hasonlóan meglepő fordulatként rukkolt elő Karácsony Gergely azzal a javaslattal, hogy tandemben indulnának Márki-Zay Péterrel, magyarul: ketten szerepelnének egy rubrikában a szavazólapon. Magyar György és az előválasztás lebonyolításáért felelős csapat ezt abszurdumnak tartotta, a hatpárti döntés pedig alutasítóan döntött a változtatással szemben.
Reméljük, hamarosan mindenki az előválasztás lényegi részével foglalkozik majd, és kiderül, ki lesz Orbán kihívója 2022 tavaszán!