A kutyának sem kell a Gyurcsány-film, Kálomista Gábor kiakadt, és cenzúrát kiáltott

Fotó: MTI

Választás előtti nagydobás lehetett volna az Elkxrtuk című film, ami egy fiktív történetben mutatja be a 2006-os eseményeket, azonban a forgalmazók részéről nincs igény arra, hogy ez legyen az esti moziprogram.

Kálomista Gáborral az Index készített interjút, ahol a producer elmondta, mit gondol a film állítólagos cenzúrájáról.

Az interjúból kiderül, hogy a Budapest Filmhez tartozó hat moziból a Corvin egyetlen termében adnak egy délutáni előadást a premier hetében. A Cinema City még nem válaszolt. A producer úgy érzi, nem haladnak a tárgyalással. A miértre Kálomista a következő választ adta:

„Mert most van az a rész, hogyan tudják ezt a filmet elhallgattatni. Eddig azzal voltak elfoglalva, hogy a színészeimet gyalázták, a kollégáimat fenyegették, a forgatási helyszíneken is keresztbe tettek, ahol csak lehetett, de legnagyobb meglepetésükre mégis elkészült a film. Rájöttek, hogy már nem tudják megállítani, kint van az előzetes, ott vannak az óriásplakátok, csináljuk a promóciót. Hol lehet még elgáncsolni egy filmet? Ott, hogy nem engedjük be a mozikba.”

Index: Most azt állítja, hogy a Budapest Film mozihálózat politikai okokból akadályozza meg, hogy az ő termeikben nézhesse meg a közönség az Elkxrtuk című filmet?

Kálomista Gábor: „Konkrétan ezt állítom. Ott is van még egy-két jóérzésű mozivezető, aki restelkedik. Nem tudom, hogy ők jobbosak vagy balosak, de szakemberek. Ebből élnek.”

Sajnálatos, hogy nem jöttek be a filmhez fűzött reményei a készítőknek, és nyilván ők az érdektelenségben cenzúrát látnak. Viszont úgy néz ki, hogy így vagy úgy, de elxrták.

Végül Gyurcsány Ferencnek lett igaza: „IMDB 2,6″

 

loading...