
Az ATV Híradó információi szerint este érkeznek Budapestre néhányan abból a 26 magyarból, akik zsoldosként szolgáltak Afganisztánban. Ezzel kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter-helyettes azt mondta: van aki vonattal, van aki busszal jön haza Frankfurtból, a költségeket, ha kell, megelőlegezik nekik. Érthetetlen, miért nem kormányzati géppel hozzák haza a menekülő magyarokat.
Pekker Noémi kedden kereste meg a Híradót azzal, hogy volt párja és másik 25 magyar, akik zsoldosként a holland nagykövetséget védték Afganisztánban, a kabuli reptéren várják, hogy kimenekítsék őket.
Azóta a helyzetük jobb, csütörtök hajnalban már Frankfurtban voltak, onnan pedig van aki busszal, van aki pedig vonattal érkezik Magyarországra. A düsseldorfi konzulátussal tartják a kapcsolatot. Magyar Levente szerint minden segítséget megadnak nekik, a hazautazás költségeiket megelőlegezik, ezt vissza kell fizetniük.
De nem csak ez a 26 magyar, hanem több civil is kint van Afganisztánban. Értük, és azokért az afgánokért, akik az elmúlt években a magyarokat segítették, a kormány gépeket küldött.
Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes elmondta: nem volt egyszerű megszervezni az utat, hiszen a fővárosban vannak kaotikus állapotok, hanem, mint fogalmazott, „
„az egész közép-ázsiai légtérben, hiszen a fél világ ott van most, és szeretné hazahozni az állampolgárait. A szabadságát töltő Szijjártó Péternek kellett éjjel Üzbegisztánba telefonálni, hogy használhassuk a légterüket, és leszállhasson a magyar gép tankolni.”
A miniszterhelyettes hozzátette: nem bocsátkozna jóslatokba, „de vannak biztató és kevésbé biztató előjelei is annak, hogy azok a személyek, akik repülőgépre kívánnak szállni Kabulban, el tudják-e érni a repülőteret.”