
Dr. Karikó Katalin világhírű magyar kutató nem szállt el magától, pedig lenne miért. A világjárvány legyőzésében fontos szerepet játszó mRNS-vakcinák alapelveit ő dolgozta ki, rengeteg ember életét mentve meg munkásságával. Büszkén jelenthetjük ki, hogy ő most a világon a legismertebb magyar.
De van itt még valami. A sikerek ellenére is ember tudott maradni, nem szállt el magától, amit ez a tőle származó idézet is bizonyít:
„Kutató maradok mindörökké és minden pénzt, amit kapok, azt oktatásra meg a tudományra fogom költeni.
A Magyarországon kapott kapott Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét már a kisújszállási iskolának adtam, hogy a természettudományok oktatására és különböző programokon való részvételre fordítsák, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő, Csányi Alapítványnak adtam, mert én is hátrányos helyzetű voltam.
Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának.
Nem hordok ékszert és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad”.
Ha több ilyen magyar ember lenne, akkor nem itt tartana ez a jobb sorsot érdemlő ország.