
Egy magyar állampolgárra valószínűleg 11 év börtön vár Kínában ártatlanul! Szijjártó és Orbán mélyen hallgatnak az ügyről, pedig kötelességük lenne közbenjárni és segíteni, pláne, ha már ekkora barátai a Kínai Kommunista Pártnak – vezettel fel a kínában fogvatartott magyar állampolgár történetét Szabó Tímea a FacebookonFacebookon.
Szabónak az említett fogvatartott, Michael személyes jó barátja, együtt dolgoztak újságíróként. A férfi tökéletesen beszél magyarul, még egy punk zenekara is volt Budapesten.
Harmadszor kérdezem Szijjártót: hajlandó segíteni a magyar-kanadai állampolgár Michael Kovrignak, van hagyja tovább pusztulni egy kínai börtönben?
– teszi fel a kérdést, és felidézi, hogy szomorú hírt kaptak maszomorú hírt kaptak ma: egy kamu, koncepciós perben 11 évre ítéltek Kínában egy másik kanadai üzletembert, akit Kovriggal egy időben tartóztattak le 2 és fél évvel ezelőtt, és ez alapján nem sok jóra számíthat társa, Kovrig sem.
A képiselő súlyos kérdéseket intézett Szijjártó Péter külügyminiszterhez, mert az általa vezetett minisztérium 2 éve mélyen hallgat Kovrig ügyéről, akit a kínaiak politikai bosszúból tartóztattak le.
- Két és fél év alatt miért nem keresték meg a magyar külügyi hatóságok Michaelt?
- Miért nem jártak közben az érdekében a kínai hatóságoknál?
- Miért nem kérték, hogy beszélhessenek vele, különösen amióta idén márciusban elkezdődött a bírósági tárgyalása?
A képviselő szerint gyomorforgató, hogy Orbánék még magyar állampolgárok életét is beáldozzák a kínai politikai és gazdasági érdekek miatt! Meddig mennek még??
A magyar kormánnyal szemben a kanadai kormány viszont mindent megtesz a „2 Michael” kiszabadításáért. Legutóbb, néhány hónapja a kanadai miniszterelnök összehozott egy 58 országból álló koalíciót a túszdiplomácia elítélésére.
AZ UNIÓS ORSZÁGOK KÖZÜL EGYEDÜL MAGYARORSZÁG NEM CSATLAKOZOTT, NEM TÁMOGATTA A „2 MICHAEL” SZABADON BOCSÁTÁSÁT!
Orbán és kormánya egyre mélyebbre süllyed, ha a kínai gazdasági és politikai érdekekről van szó! Hány ember életét éri meg a senki által nem támogatott Fudan Egyetem és a Budapest-Belgrád vasútvonal?
A legviccesebb: Kaleta Gábor pedofil bűnözőt persze azonnal kimentették Orbánék, és ha a sajtó nem hozza nyilvánosságra, még el is tusolták volna az ügyét.