Dobrev Klára nem csupán pár településre, hanem mind a 106 választókörzetbe ellátogat az előválasztás előtt

Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt szerda este, ahol többek között beszélt arról, milyen nagyra nőtt miniszterelnök-jelölti csapata, a Team Dobrev, és azt is elmondta, hogy az előválasztás előtt mind a 106 választókörzetbe el fog látogatni. Őszintén beszélt arról is, milyen érzés az, hogy jobbikos jelölteket támogat a DK.

Dobrev Klárát optimizmussal tölti el az előválasztási időszak. Nagyon örül neki, hogy 10 nap alatt 75 ezren csatlakoztak a csapatához, amely így a legnagyobb miniszterelnök-jelölti csapat lett.

Úgy látja, több nő van jelen a párteseményeken, egyre többen kommentelnek nőként is. A nőknek hallatni kell a hangjukat – mondta. A DK EP-képviselője szerint egy csomó olyan téma van – például az egészségügy, oktatás – ami nem csak női téma, mindenkit érint. Magyarországon viszont a nyugdíjas szegénység túlnyomó többségében a nőket érintik – jelentette ki Dobrev, aki fontosnak érzi, hogy a női ügyeket is beemelje a diskurzusba.

Dobrev Klára a műsorban megígérte:

mind a 106 választókörzetbe ellátogat. Szerinte egy politikusnak muszáj az emberekkel találkoznia. A politikusnak szembesítenie kell magát folyamatosan az emberek véleményével, ha ezt nem teszi, nem fog tudni kormányozni.

Dobrev Klára Vörös Imre egykori alkotmánybíró írása alapján leszögezte, hogy sajnos „az Alkotmánybíróság (Ab) elvesztette alkotmánybíróság-jellegét.” Azt üzente a jogállamiság leépítése miatt, hogy:

„azt tudom mondani az Alkotmánybíróságnak, hogy gyűlnek a strigulák.”

A Demokratikus Koalíció jelöltje szerint, ha az Ab nem képes betölteni azt a szerepet, hogy ő az őre annak, hogy Magyarországon demokrácia legyen és jogállam, akkor a választásnak az egyik tétje éppen az, hogy a NER jogrendszere megmarad-e így, ahogy van. Dobrev Klára szándéka az, hogy ne maradjon meg.

Arra a kérdésre, hogy a DK és a Jobbik több közös jelöltet mutatott be, Dobrev Klára elismerte, hogy furcsa lehet, de erről szól a koalíciós kormányzás, más pártok jelöltjeit is fogják támogatni.

„Én azon is dolgozom, hogy négy év múlva vagy nyolc év múlva a következő választásokon már szakpolitikai kérdések mentén tudjunk pártot választani, most viszont diktatúra és demokrácia között kell. Európa vagy Orbán, köztársaság vagy NER, fekete-fehér lett a kép”​

– jelentette ki végül a DK miniszterelnök-jelöltje.

A teljes beszélgetés itt elérhető:

loading...