„Dobrev Klárával az európai életminőségért” – a Nemzeti Sport volt főszerkesztője a DK jelöltjét támogatja az előválasztáson

Kép forrása: MTI

Szekeres István sportújságíró, a Népsport/Nemzeti Sport egykori főszerkesztője hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki, miért Dobrev Klárát támogatja. Az újságírót a szakma választotta meg több fontos pozíció betöltésére is. Így került például a Nemzeti Sport, valamint a sportújságíró-szövetség élére is. Szekeres tudósított nyolc olimpiáról és hetvennél több világ-, illetve Európa-bajnokságról is.

Négy kontinens számos városban jártam. A versenyen, mérkőzésen kívül mindenütt ugyanaz vonzotta a figyelmemet: az élet minősége

– írja Szekeres, majd kifejti, pontosan mire gondol:

„Utaztam versenyre Varsóban rozoga villamoson, csupa szomorú és ingerült ember között; akkoriban húst sem nagyon lehetett kapni. Suhantam Jönköpingben kényelmes autóbuszon, jól öltözött, derűs útitársak között.

De pontosan tudtam, hogy az élet minősége nem egyedül az anyagi javakon múlik. Nálunk vegyes a kép. Több mint három évtizeddel a rendszerváltás után rengeteg a szegény ember, nagyon sokak élete fájóan küzdelmes.

Tizenhét éve vagyunk az Európai Unió tagjai. De még mindig nem érkeztünk meg az európai életminőségbe. Óriási a jelenlegi kormány felelőssége. Farkas étvággyal veti rá magát a közös javainkra, fojtogatja a civil társadalmat, feldúlja a tudományt és a kultúrát is (MTA, CEU, SZFE, egyetemek, poroszos oktatáspolitika, elképesztő alaptanterv), és szociális érzéketlenség jellemzi. Folyamatosan háborúban áll az EU-val is, amelytől pedig jelentős támogatást kapunk, egyfolytában kilóg a sorból.

Amit Brüsszelben még aláír, ugyanazt itthon tele torokból gyalázza. Miközben Oroszországhoz és Kínához törleszkedik, diktatúrákkal ápol barátságot.

Nem politikai szándék, hanem önvédelmi reflex vitt közel a végre széleskörű ellenzéki összefogáshoz. Tiszteletben tartom mindegyik miniszterelnök-jelölt egyéniségét, elszántságát.

Mégis kiemelem közülük Dobrev Klárát, aki az európaiságot, a remélt életminőséget a leginkább képviseli. Koncepciózus és tapasztalt politikus, nem véletlenül választották meg az Európai Parlament alelnökének. Brüsszelben is a magyar érdekekért dolgozik, szorgalmas és kitartó.

Megdöbbentő, hogy ennek ellenére milyen embertelen és útszéli karaktergyilkossági kísérletek irányulnak ellene. Ez is azt jelzi, hogy félnek tőle.

Mert új világot, új életminőséget akar. És megvan hozzá a képzettsége, az intelligenciája és az ereje is.”

Dobrev Klárának igaza lett, bajban a Fidesz nagy terve: az EU megtagadta a pénzt az egyetemektől

loading...