Karácsony Gergely azért nem fejezte be a doktoriját, mert politikus lett

Baranyi Krisztina és a DK együtt szavazták meg.
Kép forrása: MTI

„De akkor tisztázzuk, ha már – ezek szerint – az ország fontos kérdésévé vált, miért nem csináltam meg a doktorit. Igazán profán oka van. Amikor be kellett volna fejeznem, akkor már 2 éve aktív politikus voltam. Ennyi. Így ért véget a tudományos karrierem.”

– ál Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében.

A főpolgármester arra reagált, hogy a kormánymédiában az Economistnak adott interjúja után a nyelvtudása mellett elővették azt is, hogy fiatalon a Corvinus Egyetem politikatudományi intézetében tanított.

A tudományos éveiről szóló bejegyzésében megnevezte az egyetem akkori tanszékvezetőjét, a Corvinus Egyetem mostani rektorát, a Fideszhez kötődő Lánczi Andrást is, aki válaszként a Mandinerben azt írta Budapest főpolgármesteréről, hogy

az egyetemnek meg kellett válnia a Karácsonytól, mert nem fejezte be a doktoriját. 

Karácsony most azt írja:

„Említettem legutóbb, nagyon szerettem tanítani. Hogy hogyan csináltam, azt nem az én tisztem eldönteni, szerintem nem is a lakájmédiáé. Hanem a diákoké.”

A bejegyzéshez egyébként értékelőlapjának screenshotját is csatolta Karácsony, mint hozzátette azért, mert „van egy másik Karácsony Gergely is az egyetemi világban, ismeretlenül is elnézést kérek tőle azért, amit mostanság ki kell állnia”.

Megmondták Varga Juditnak Brüsszelben: Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez

loading...