Herendi Gábor: Nem mondom meg, kit hívtam fel, de ordítva közölték, hogy kérjek támogatást a freeSZFE-től

Kép forrása: MTI

Noha a tíz legnézettebb magyar filmből ötöt Herendi Gábor rendezett, az elmúlt két évben hat filmjét kaszálta el a filmintézet. A Balázs Béla-díjas rendező a Telex által szemlézett interjúban elmondta, egy idő után megelégelte a helyzetet, és felhívott egy „komoly pozícióban lévő” döntéshozót.

„Nem mondom meg, kit hívtam fel, de fölhívtam. És ordítva közölték, hogy kérjek támogatást a freeSZFE-től. Ami egy elég erős mondat, azt gondoltam”

– mesélte, hozzátéve, hogy várja az illető bocsánatkérését. A rendezőre korábban nem volt jellemző a politizálás, ami miatt most önkritikát is gyakorolt:

Magamnak is szemrehányást teszek, mert én régóta rosszul érzem magam ebben a rendszerben, de sokáig behúztam fülem-farkam. Szívesen posztoltam volna vagy megosztottam volna egy Facebook-bejegyzést, de aztán visszahúztam a kezem, hogy á, nem, én szeretnék filmet csinálni, és jobb, hogy ha nem néznek utánam. Ezt tökre szégyellem.

Ennek ellenére vélhetően azért került rá a bélyeg, mert egy interjúban hősöknek nevezte a freeSZFE-s diákokat, illetve tartott nekik egy egyhetes reklámfilmrendezői kurzust, majd beleegyezett abba, hogy a nevét felírják a freeSZFE honlapjára potenciális tanárként.

Beszélt arról is, hogy Andy Vajna idején sosem került ilyen helyzetbe, pedig rengeteg konfliktusuk volt, és bár Vajna minden filmtervére nemet mondott, de 3:2 arányban mindet megszavazták, a politikát pedig távol tartották a döntésektől.

Mostanra azonban ez megváltozott. „Szemmel láthatólag akik odadörgölőznek a politikai rendszerhez, azok kapnak támogatást, akik kevésbé, csöndben vannak vagy nagyhangúan ellenállóak, azok nem kapnak”

– mondta.

Szerinte nagyon nagy baj, hogy új filmje a Toxikoma kapcsán is egyáltalán szóba kerül, hogy több színésze nem a mostani hatalom támogatója, az országban tapasztalható gyűlöletet pedig tragikusnak tartja.

„Olyan háború van az interneten, a kommentekben, olyan indulatokkal, hogy ha ezeknek az embereknek bézbólütőt adsz a kezébe, agyonverik a másikat. Az, hogy idejutottunk, az tragédia, és ez a gyűlölet generálva lett szép lassan az évek során”

– vélekedett Herendi.

Arató Gergely: Az szavazhasson Magyarországon, aki itt él, és a Fidesz-szavazók nagyon jelentős része is így gondolja

loading...