Arató Gergely: Az szavazhasson Magyarországon, aki itt él, és a Fidesz-szavazók nagyon jelentős része is így gondolja

A DK benyújtotta az uniós pénzek "hazahozatalához" szükséges törvénymódosítást
Kép forrása: MTI

A Jövő TV Reflektorban című közéleti és politikai műsorának vendége volt Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a DK jelöltje a 2021-es előválasztáson a 9. választókerületben, Kőbánya-Kispest körzetében.

A műsor egy pontján felvetették, hogy a DK-nak korábban volt egy olyan kijelentése, miszerint elvennék a szavazati jogot a határon túli magyaroktól. Tudjuk, hogy a Fidesz épp az ellenkezőjét gondolja erről, nekik nagyon fontos a határon túliak szavazata.

A Demokratikus Koalíció álláspontja nem változott. Arató azt mondta:

“nekünk következetes álláspontunk az, hogy az szavazhasson Magyarországon, aki itt él, akinek a szavazás eredménye közvetlenül befolyásolja az életét, és aki ismeri a magyarországi viszonyokat.”

A képviselő hozzátette: ez nem csak a DK véleménye, hanem a magyar választópolgárok többsége, még a Fidesz-szavazók nagyon jelentős része is így gondolja.

Szerinte ez nem azt jelenti, hogy a DK a határon túli magyarok ellen lenne, de a szavazati jog egy olyan jog, aminek ahhoz kell kötődnie, hogy ki hol él, és ki viseli a következményeit az egyes döntéseknek. Hangsúlyozta, hogy a külföldre kivándorolt magyarok esete azért más, mert ők adott esetben rendelkeznek magyarországi lakcímmel, de legalábbis magyarországi élettapasztalattal, így tudják, milyenek hazánkban a mindennapok, szemben az elcsatolt országrészekben született és nevelkedett magyarokkal.

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint a DK nem venné-e egy kalap alá kivándorolt és a határon túli magyarok kérdését a szavazati jog tekintetében, a képviselő elmondta, hogy olyan szabályokat kell hozni, amelyek alapján annak lehet szavazati joga, akinek élő magyarországi lakcíme van. Hozzátette:

“A határon túli magyarok azért szavaznak könnyű szívvel a Fideszre, mert nem kell a Fidesz által vezetett országban élniük.”

Felmérés: a Fudan Egyetem ügye teljesen szétzilálja a kormánypárti tábort

loading...