
Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere bejelentette: a hétvégén ingyenesen letesztel minden kerületi felsős és középiskolás diákot és iskolai dolgozót, aki kéri.
Ha a kormányt nem is érdekli, hogy hány XVIII. kerületi család fertőződhet meg az iskolanyitással, mi szeretnénk példát mutatni a kormánynak, hogy hogyan lehet felelősen, biztonságosan végrehajtani az iskolanyitást
– áll a polgármester közleményében.
A kerületi tesztelés szombaton reggel 8-kor indul két helyszínen,
- Pestszentlőrincen a Zsebők Zoltán szakrendelőben összesen 10 tesztponton,
- Pestszentimrén pedig a Pintér Kálmán szakrendelőben 4 tesztponton.
A tömeges tesztelés az előzővel együtt összesen 26 millió forintjába kerül a városvezetésnek, amit normális esetben nem a kerületnek, hanem a kormánynak kellene állnia, a Fidesz kormányzásképtelensége miatt azonban a Magyar Állam erre teljességgel képtelen, ahogy a tesztelés megszervezésére is.
Mi, a kormánnyal ellentétben vigyázunk Budapestre és vigyázunk a XVIII. kerületiekre is
– zárja közleményét Szaniszló Sándor.
Dobrev Klára: Már megvan a megoldás, nem kell majd kétharmad a NER lebontásához