Friss: jövő héttől bőven lesz Pfizer-vakcina, a védettségi igazolvány egy ideig biztosan marad

Gulyás szerint háborúpárti a „Ruszkik, haza!” plakátkampány
Kép forrása: MTI

Gulyás Gergely azzal kezdte a szerdai kormányingót, hogy

a szerdai kormányülésen megállapították: „sikerült a harmadik hullámot megtörni”. Az oltás jól halad, ezért lehet nyitni.

„Ez a szabadság még nem teljes” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy aki beoltatja magát, majdnem teljesen visszakaphatja a régi életét. Európában szerinte mindenhol vita van arról, hogy hol szabad az oltottak és a nem oltottak között határvonalat húzni. Gulyás szerint Magyarország azért van előnyben, mert a nemzeti konzultációban résztvevők 65 százaléka azt mondta, hogy kell ilyen különbséget tenni.

Gulyás azt mondta, augusztusig biztosan nem lehet védettségi igazolvány nélkül lényegében sehova menni. Majd sorolta Gulyás az éttermektől a koncertekig terjedő eseményeket, ahová nem lehet oltás nélkül menni.

Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.

A 18 éven aluliaknak sem kell  majd karanténba menniük, akik védettségi igazolvánnyal lépnek az országba. Erről hamarosan nyilvános lesz a rendelet.

loading...