
Írásbeli kérdéssel fordult Polt Péterhez Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, hogy megtudja:
felveti-e a költségvetési csalás gyanúját a magyar ethno-fitnesz projekt.
Vadai a Népszava írását idézte, amely meglepőnek nevezte, milyen feladatokra fizetnek közpénzt az ethno-fitnesz projektben.
A Népszava már korábban megírta, hogy a magyar edzésforma kidolgozására 12 millió forintos támogatást ítélt meg Kásler Miklós miniszter egy egyesületnek, amelynek még az elnöke sem tudta megmondani, mi is az az ethnofitness. Férje, az egyesület alelnöke – aki korábban Nagykanizsa fideszes alpolgármestere volt – a lapnak annyit árult el, hogy ez az ő találmányuk:
„fitnesz mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.”
A miniszter egy nem egészen két oldalas pályázati beadványra adott 12 millió Nagykanizsa volt fideszes alpolgármesterének.
Polt Péter Vadai Ágnes kérdését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságához továbbította. A nyomozóhatóság az érdemi döntéshez a feljelentés kiegészítését rendelte el, aminek a határideje április 30-a.
Szóltak a rendőrségnek, mert úgy tűnik, Tiborcz kastélyszállója a járvány alatt is üzemel