Összefognak a világ demokrácia-párti vezetői Orbán ellen: a NATO is előveheti Magyarországot

Újabb front nyílhat a magyar kormány és a nyugati szövetségesek közötti vitában: ezúttal a NATO-ban alakul az ideológiai szembenállás.

A védelmi szövetségben ismét témává vált a demokratikus és jogállami kérdések ügye, amiben a magyar ellenzék és a Joe Biden által vezetett amerikai vezetés talált egymásra

– írja az Index.

A demokratikus és jogállami normák tagállami teljesülését figyelő központ létrehozásán dolgozik a NATO Parlamenti Közgyűlése. Az úgynevezett „Demokratikus Ellenálló Képességgel Foglalkozó Központ” a védelmi szövetség szervezetrendszerébe tagozódik majd be, a koncepció kidolgozását egy képviselőkből és szakértőkből álló munkacsoport kezdte el. Erről a parlamenti közgyűlés alelnöke adott hírt közleményében.  

“A NATO-t az különbözteti meg bármely más védelmi szövetségtől, hogy annak létrehozását a demokratikus értékekre, a jogállami normákra, az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartásának követelményére is alapozták. Az elmúlt években egyre világossá vált, hogy a demokratikus működési modellt belülről az illiberalizmus hívei, kívülről pedig az autokratikus állammodellt működtetők (Kína és Oroszország) egyaránt támadjak”

– áll a közleményben.

Az alelnök hozzáteszi:

sokuk meggyőződése, hogy a demokratikus működési modell megvédésében a NATO-nak nemcsak a szavak, hanem a cselekedetek szintjén is lépnie kell. Bár a magyar kormányt nem nevezi meg, a közlemény alapján nem kétséges, hogy a NATO új szervezeti egységének belpolitikai vetülete is lesz.

 A magyar kormánynak az igazi fejfájást az okozhatja, hogy a Demokratikus Ellenálló Képességgel Foglalkozó Központ komoly amerikai hátszelet élvez.

Megálmodója ugyanis Gerard E. Connolly demokrata kongresszusi képviselő, a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnöke. Connolly 2019-ben, az észak-atlanti szövetség fennállásának hetvenéves évfordulóján készített jelentést a demokratikus értékek, a liberális demokráciák védelmének szükségességéről. Egy évvel később az amerikai politikust a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnökévé nevezték ki, nagyjából egy időben Joe Biden demokrata elnök megválasztásával.

loading...