Aggodalomra okot adó vírusmutánst azonosítottak

A koronavírus új mutációját azonosították Afrikában – közölte csütörtökön az Afrikai Unió betegségmegelőzési központjának igazgatója. Az új vírustörzset Tanzániából Angolába utazók szervezetében mutatták ki.

„Ez a variáció a korábbi változatokhoz képest mintegy negyven mutációval rendelkezik. Ez minden bizonnyal olyan variáns, amely aggodalomra ad okot”

– mondta John Nkengasong.

Tanzánia tavaly nyár óta nem közölt járványügyi adatokat. A CDC szerint jelenleg sincsenek információk a fertőzöttek és halálesetek pontos számáról. A nemrég elhunyt John Magufuli tanzániai elnök túl későn és viszonylag enyhe korlátozásokat vezetett be országában.

Nkengasong most hangsúlyozta, hogy egyelőre nem tudják, milyen hatással lesznek az újabb mutációra a rendelkezésre álló oltóanyagok. Mint mondta, a Tanzániával szomszédos országokban megfigyelőrendszert építettek ki, az új vírustörzset pedig dél-afrikai laborokba küldték elemzésre.

A CDC közlése szerint az afrikai kontinens 18 országában jelent meg a korábbinál fertőzőbb brit, B.1.1.7 jelű vírusvariáns és 18 országban a dél-afrikai, B.1.3.5.1. jelű mutáció. Nkengasong felhívta a figyelmet arra, hogy a kontinens a járvány harmadik hulláma felé halad, ami szerinte várható volt. Mint mondta, a fertőzöttek száma különösen a kontinens központi, keleti és északi részein fekvő országokban kezdett el emelkedni.

A Fidesz épp most akarja elintézni, hogy az új kormány ne szerezhesse vissza az ellopott közvagyont

loading...