
Az Európai Néppárt egyik háttérembere, Roland Freudenstein szerint bizonyos, hogy az EPP-ben nem lehet az idők végezetéig fenntartani a „kint is vagyok, bent is vagyok” pozíciót a Fidesz számára. De azt biztosra lehet venni, hogy ha a magyar kormánypárt nem változtat alapvetően jelenlegi irányvonalán, akkor legfeljebb csak ábrándozhat arról, hogy visszahelyezik korábbi jogaiba.
Freudenstein a beszélgetésben tisztázta, hogy
a Fidesz tagsági jogainak felfüggesztése nem közös döntés volt, ennél a pontnál Orbán Viktor bizony vereséget szenvedett. Így most a fideszes EP-képviselők nem vehetnek részt a pártcsalád ülésein, nem kaphatnak tisztséget a vezető testületekben és nem szólhatnak bele abba, merre haladjon a kereszténydemokrácia a földrészen.
Hogy ezek után mit tehet a párt? Nos, elemzői alaposan meghányták-vetették a kínálkozó lehetőségeket, így azt, hogy be lehetne lépni egy másik frakcióba.
Az egyik alternatíva a Salvini-féle Identitás és Demokrácia, de az teljesen szervezetlen, ilyen-olyan pártokból áll és nincs közös ideológiai alapja. Így azután aligha jöhet komolyan szóba.
A másik eshetőség, a Konzervatívok és Reformisták már sokkal egységesebb képet mutat, de ott Orbán aligha válthatja valóra nagy tervét, hogy alakuljon egyetlen nagy, jobboldali, bevándorlás-ellenes mozgalom az unióban. Ez kizárt a legutóbbi európai választások után. Ily módon a miniszterelnök legfeljebb azt tudja csinálni, hogy egyik lábával marad a politikai főáramlatban, miközben a jobbos konkurenciával kokettál
– véli Freudenstein.
Az elemző szerint Európa számára a következő évek elsődleges feladata az, hogy megvédje a demokráciát. A tekintélyelvű erők ugyanis mindenütt vetélytársként lépnek fel. Valamennyien autokráciává alakítanák át országukat, ha hatalomra kerülnének.
Az elemző hangsúlyozza, hogy
a Fidesz téved, amikor egyenlőségjelet tesz a liberális demokrácia és a liberalizmus közé. Utóbbi politikai filozófiát jelent és a liberális politika a demokratikus spektrum része. Ugyanakkor a liberális demokrácia a fékek és ellensúlyok, a független intézmények, a szabad és sokszínű sajtó, az eleven civil társadalom és az önálló igazságszolgáltatás alkotmányos biztosítéka.
Freudenstein beszélt arról is, hogy Orbán Viktor emberéletekkel hazardírozik, csak azért, hogy gyorsabban jusson sok oltóanyaghoz. De hát ő már csak ilyen, szerencsejátékos, ezért lép túl az unió által lefektetett egészségügyi normákon, ám Brüsszel nem tud semmit sem tenni ellene.
Viszont nagyon jó, hogy van az EU, mert megnézhetnék magukat a kis és kevéssé tehetős államok, hogy mit tudnának elérni a gyógyszergyáraknál. Arról nem beszélve, hogy a nagy országok simán bedarálnák őket, amikor a vakcináért állnak sorba, mondta az elemző.
Orbán Viktornak nem háborút kellene hirdetni az EU ellen, hanem térden állva kellene hálálkodnia, hogy jut Magyarországra a közös vakcina beszerzés által vásárolt vakcinákból. Ebben a kérdésben Orbán egy senki lenne az EU segítsége nélkül!