
Juszt László durva bejegyzéssel jelentkezett be közösségi oldalán, amiben olyan kemény kérdéseket feszeget, ami komolyan felbosszant egyeseket.
Tavaly novemberben egy nyomozó Boldog István fideszes országgyűlési képviselővel összefüggésben azt nyilatkozta:
“Körbekerítettük, már csak a kilövési parancsra várunk.”
A cikk hozzátette, hogy a fideszes politikus ennek ellenére bizakodó. Azóta “kilőtték”. Korrupciós bűncselekményekkel vádolják, s folyik az eljárás.
De, álljunk már meg egy polgári szóra!
Milyen kilövési parancsról beszélt a nyomozó? Rosszul tudom, hogy az igazságszolgáltatás független és azt nem befolyásolhatja semmiféle felsőbb hatalom?Mire várt a rendőrség és az ügyészség?
– teszi fel a kérdést Juszt, majd azzal a kérdéssel folytatja, hogy:
Ha valakit egyszer “körbekerítettek”, azaz megbizonyosodtak a bűnösségéről és azt bizonyítani tudják, akkor miféle felsőbb erő engedélyére, vagy tiltására várnak?
De itt nem ér véget a kérdések sora:
Hány ilyen “körbekerített” mozoghat, léphet, hazudozhat, lophat továbbra is csak azért mert „Valaki nem adta meg a kilövési engedélyt”? És kire nem adja ki? Vagy miért dönt úgy, hogy másra meg kiadja? Mik a feltételek, amelyek biztosíthatják a büntethetetlenséget? Netán vissza kell osztani? Vagy korlátlanul kell kiszolgálni a legfőbb urat? Esetleg elég valamilyen egyébb szolgáltatás? Segítsen valaki, mert semmiféle utalást nem találok erre vonatkozóan a büntető törvénykönyvben!
Nem gondolják a rendőrségen és az ügyészségen, hogy ugyanolyan korruptakká lesznek, ha “benyelik” az ügyeket? Nem kötelességük a tudomásukra jutott ügyekben megindítani az eljárásokat? Ugye nem politikai utasításra várnak? Vagy ha igen, akkor melyik politikai potentáttól?
De a legkeményebb kérdést a legvégére hagyta Juszt:
És ha már itt tartunk, kitől kapták meg a kilövési engedélyt annak a néninek a “kilövésére”, aki a saját maga készítette süteményt árusította a Nyugati mellett? Őt miért kellett azonnal “kilőni”?