Dr. Kunetz Zsombor felfedte a kormány tervét: erre nagyon kell figyelnünk

Kunetz Zsombor is megszólalt a beléptető rendszerek ügyében.
A képen Dr. Kunetz Zsombor.

Ma életbe lépett a tegnap megjelent kormányrendelet, amely Magyarországot kiírja a fejlett nyugati kultúrák közül – véli az egészségügyi szakértő.

Kunetz az egész országot arra figyelmezteti, hogy

ez a jogszabály immár lehetővé teszi, hogy a Kormány saját hatáskörben, szakemberek bevonása nélkül hozhasson be az országba bármiféle gyógyszert, vagy oltóanyagot, amely alkalmas a koronavírus-járvány megfékezésére, megkerülve az OGYÉI szakmai stábját. 

A szakember szerint az OGYÉI vezetése eddig sem volt független, hiszen a főigazgatót nem a Parlament, hanem az EMMI-miniszter nevezi ki. Ráadásul Kásler a főigazgató mellé még egy haverokból és – bár az  egészségügyhöz nem, de a kormányzó párthoz köthető figurákból is álló – tanácsadó testületet is kinevezett. Ennek ellenére az alsóbb szinteken maradt szakma, és szakmai hozzáértés.

Amire mától már nem lesz szükség, ugyanis a rendelet szerint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv (ez az OGYÉI)  az állami egészségügyi tartalék kezeléséért felelős szerv kérelmére (ez az ÁEEK, ami megszűnik és helyét az Országos Kórházi Főigazgatóság veszi át) engedélyezi a koronavírus elleni gyógyszer/oltóanyag behozatalát és alkalmazását. 

Bármit jóváhagyhatnak

Akkor is, ha ez egyetlen uniós, vagy az EGT országokban sem kapott engedélyt. Pusztán annak a ténynek kell megfelelnie, hogy a világ három országában ezt már használták, ebből a három országból egy az minimum európai uniós tagjelölt állam (tehát nem tag), és egymillió emberen már alkalmazták is. Ez utóbbit a külügyminiszter fogja ellenőrizni.

Ez azt is jelentheti, hogy például olyan gyógyszer/oltóanyag is bekerülhet az országba, amit szudáni, haiti és albán alkalmazás során egymillió embert érintett, ez utóbbit pedig nem bármely tudományos szakfolyóirat közli le, hanem a külügyminiszter néz utána. Ahogyan nem szükséges semmiféle tudományos bizonyíték sem a gyógyszer/oltóanyag hatékonyságának, biztonságának alátámasztására, azt az OGYÉI a kérelem alapján engedélyezi. 

És itt álljunk meg egy pillanatra. A másik feltöltött dokumentum ennek a kormányrendeletnek az elődje és ebben még az szerepel, hogy az OGYÉI engedélyezheti ezen kérelem alapján a behozatalt és alkalmazást. Ezt azonban a Kormány már nem így gondolja, hiszen már nem megengedően az engedélyezésről, mint lehetőségről beszél, hanem kvázi kötelezi az OGYÉI-t az engedély kiadására. 

Ráadásul a rendelet alapján a kormány az OGYÉI  által kiadott engedély alapján behozott gyógyszer alkalmazásához további feltételeket állapíthat meg:

Azaz a kormány nemcsak azt határozhatja meg, bármiféle tudományos társaság jóváhagyása nélkül, hogy milyen gyógyszert/oltóanyagot hozzanak be az országba és alkalmazzanak, hanem azt is megmondhatja, hogy ebből milyen adagolásban és ki kaphat, független annak esetleges javallatától, vagy ellenjavallatától. Tehát a rendelet szerint a kormány még akár a gyártói utasításokat is felülírhatja a mindenható és tudó szerepében. 

A gyógyszerbiztonság legalább annyira fontos probléma, mint az atommerőművek biztonsága, ha ezzel így bánik a kormány Paks 2-vel mi lesz? Persze azt is jobba tudja.

loading...