
A Tömeges Üzletnyitás nevű Facebook-oldalt szervező LA75 párt február elsejére hirdette meg a vendéglátóhelyek polgári engedetlenségi akcióját, vagyis hogy azok a járványügyi korlátozások ellenére is nyissanak ki.
Készítettek egy weboldalt is az eseménynek, ahol egy térképen azokat a vendéglátóhelyeket jelölik, akik részt kívánnak venni a tömeges üzletnyitásban.
A térkép mellett egy szám is látható, amely azt mutatja, hogy eddig hány vendéglátóhely jelentkezett a felhívásra. Jelenleg 132-n áll a mutató. A térkép egy ideig egyáltalán nem jelölt egy vendéglátóhelyet sem, aztán néhány megjelent rajta, de furcsának tartottuk, hogy a térkép mindössze néhányat jelöl, míg a mellette lévő szám sokkal többet.
Éppen ezért regisztráltunk egy fiktív vendéglátóhelyet, a Marika Presszót. Címnek beírtuk az alábbit: 8200 Veszprém Kossuth Lajos utca 2-4.
Érdekes módon a képzelt vendéglátóhelyünk megjelent a térképen egy idő után, tehát valaki azt manuálisan állította be. A szám azóta is emelkedett, de a mi presszónk felkerült, a többi 132 vendéglátóból csak néhány látható.

A kommentekben az LA75 párt szervertámadásról is beszélt már, illetve arról, hogy csak akkor jelenítik meg a vendéglátóhelyeket, ha már kellő számú jelentkezett. Ehhez képest a nemlétező Marika Presszót azonnal kitették.
Megkerestük a tulajdonosokat
Utánajártunk, hogy vajon a felsorolt vendéglátóhelyek tényleg jelezték-e az LA75 pártnak, hogy szeretnének nyitni:
- 4-6 söröző, 1072 Budapest, Erzsébet körút 58.
- Kandalló, 1072 Budapest, Kertész utca 33.
- Kuckó kávézó, 1025 Budapest, Vérhalom utca 44.
- Androméda Sportcentrum, 2040 Budaörs, Szabadság út 299.
- Kispista vendéglője, 9023 Győr, Pacsirta utca 2.
- Sikk kávézó és Bár, 3300 Egr, Pyrker tér 1-3
- Véndiófa Italbolt, 3245 Recsk, Széchenyi út 2
- Kincsem Presszó, Kazincbarcika, Derkovits tér 24.
Rögtön az első vendéglátóhely szemet szúrt, mivel a NégyesHatos sörözők a Legjobbkocsma.hu kocsmaszövetség tulajdonában állnak, ezért életszerűtlennek tartottuk, hogy közülük csak egyet fognak kinyitni február elsején. Levelünkre Szanyi Lilla a Legjobbkocsma.hu-tól az alábbi választ adta:
Hasonló választ kaptunk a Pótkulcstól is, akik a következőt írták:
A Kandalló sem nyit ki:
A Kuckó, a Véndiófa és a Sikk válaszában megerősítette, hogy nyitni készülnek. Közülük tehát valóban a tulajdonosok küldtek jelentkezéseket.
Olyan hely is van a felsoroltak közül, amelyik szinte biztosan nemlétezik. Kis Pista vendéglőjéről egyáltalán nincs találat a Google-ban, a megadott címen pedig egy családi ház található.

A jelenlegi intézkedések a vendéglátósokat földre gyűrik. Nem kapnak semmiféle segítséget a kormánytól, többüknek végleg le kell húzni a rolót, ha még hetekig nem termelhetnek bevételt. Teljesen jogos elvárás, hogy reális segítséget adjon az állam a szektorban lévőknek!
Attól azonban óva intenénk mindenkit, hogy egy „Le az Adók 75%-ával Párt” nevű formáció komolytalan felhívásának felüljön!
Korábban egy másik eseményt is elkezdett szervezni Kocsis Tibor vendéglátós. Ennek kapcsán írtuk meg, hogy azt az eseményt törölték. A szervezővel is beszéltünk, aki a következőről tájékoztatott:
Érdemes tehát meggondolni a nyitás előtt, hogy megéri-e az akár milliós mértékre rúgó bírságot bevállalni egy olyan eseményért, amit kezdetben január 25-re szervezett az LA75 párt, aztán később, amikor Kocsis Tibor lemondta a február elsejei eseményét, módosította február 1-re.
Az eredeti plakát:
Mindenkinek javasoljuk, hogy körültekintően járjon el, mielőtt kinyitja az üzletét egy LA75 nevű párt felhívására, amely kamu üzletnyitásokkal próbálja ösztönözni a vendéglátósokat!