
Gréczy Zsolt nem akármilyen megpróbáltatásokon ment keresztül. A fideszes lejárató-hadjárat a legaljasabb módszereket vetette be ellene, de mind a Demokratikus Koalíció, mind a választópolgárok hittek az ártatlanságában. A küzdelmei alatt 19 bírósági ítélet támasztotta alá ártatlanságát.
„2019 decemberében a fideszes média támadást indított ellenem. Rendkívül súlyos dologgal vádoltak: nőket zaklatok. Én tudtam, hogy ebből semmi sem igaz – nyilván ők is tudták -, de ez nem zavarta őket abban sem, hogy ellenem akár bűncselekményt kövessenek el”
– írja a Facebook-oldalán a politikus.
Áldozatokat kellett hoznia, hogy védje a szűkebb értelemben vett családját és azt a politikai „családot”, amely végig mellette állt
„A brutális támadássorozat hatására – bár ezzel sokan nem értettek egyet – lemondtam parlamenti mandátumomról. Nem azért tettem, mert bármit elkövettem volna, hanem hogy védjem a családomat az újabb és újabb halálos fenyegetésektől. Óvni akartam tágabb értelemben vett családomat, a Demokratikus Koalíciót is. Ezzel egyidőben bejelentettem, hogy a hazug sajtótermékeket beperelem” -írja Gréczy, aki immáron 19 ítéletet tud felmutatni, amelyek kimondják: nem zaklatott senkit.
Bűncselekmény útján szerezték meg, és publikálták a magánbeszélgetéseinek tartalmát
„A harmadik hazugság volt a legdurvább. Itt egy portál – bűncselekmény útján megszerezve és publikálva privát kapcsolatomban egymás között cserélt fényképeket – ugyancsak zaklatással vádolt. Ráadásul ezt egy nem is létező nő nevében írt ál-levelet mellékelve követték el.
A rendőrség hivatalból nyomozást indított a sérelmemre elkövetett bűncselekmény miatt. A minősítés szerint személyes adattal való visszaélés történt, engem sértetti tanúként hallgattak meg. Tehát én nem a tettes, hanem az áldozat voltam. Bízom benne, hogy a nyomozás sikeres lesz, és mindazok, akik a fényképeket továbbították/ellopták/megszerezték/publikálták/birtokolták és hozzá egy nem létező személy rágalmait kreálták, elnyerik méltó büntetésüket”
– ecseteli a rémes történetet a politikus. A sorait olvasva már értjük, hogy honnan ered a „maffiaállam” kifejezés, amit jogosan használunk Orbán zsarnok, családokat tönkretevő rendszerére.
Fontos fejlemény, hogy a rendőrség a fotókat közlő eredeti cikket letiltotta, az már nem hozzáférhető. Nyilván, hogy a bűncselekmény elkövetése legalább ne legyen folytatólagos. Ilyen fotók, bárkiről is készüljenek, két ember bizalmas levelezésének belső, senkire nem tartozó dokumentumai. Ezek bármilyen megjelentetése – akár Facebook-kommentben is – ugyancsak bűncselekmény.
A politikus bizakodó, bárhogy akarta, nem tudta megtörni a Fidesz, mert az igazság mellette állt
„Most számomra az a fontos, hogy kiderült: nem követtem el semmit, ártatlanul vádolt meg a diktatúra sajtója. Megpróbáltak hazugsággal, rágalmakkal legyőzni, de nem jártak sikerrel. Egy évembe telt, de a jog erejével eltakarítottam a rám hordott mocskot. Tizenkilenc ítélet véd meg engem. Amit ígértem, vagyis, hogy be fogom bizonyítani, hogy nem követtem el semmit, teljesítettem. Fontos számomra, hogy ezt minden ellenzéki szavazó tudja”
– zárja soraival ezt a szörnyű időszakot Gréczy.
A politikus hozzáteszi: „a történet egyik tanulsága, hogy a túloldalon semmi nem számít, akár bűncselekményt is elkövetnek, ha valaki nagyon az útjukban van. Egy másik tanulság, hogy senki nincs biztonságban. Muszáj értenie az ellenzéki pártoknak és szavazóiknak, hogy meg kell egymást védeni, ki kell állnunk egymás mellett, ha jogtalan váddal, rágalmakkal illetnek minket.
Köszönöm mindazok bizalmát, akik hittek bennem. A jövőben is azon fáradozom majd, hogy a Demokratikus Koalíció és az ellenzéki együttműködés sikeres legyen, hogy 2022-ben egy választási győzelem után helyreállítsuk a Köztársaságot.”