A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy mostantól kifelé megyünk a járványból: a szabadulás május-június-július magasságában ér el minket. A miniszterelnök úgy fogalmazott: kezdhetjük vágni a centit, mert meglesz a vakcina.
Orbán azt mondta, hogy nekiszegezte a kérdést az Európai Bizottság elnökének, mikor lesz vakcina.
„Brüsszel eurómilliárdokat tol ebbe, a pénzünkért eredményeket várunk”
– mondta.
Orbán ismét elővette az utóbbi időben sokszor hangoztatott álláspontját a Fidesznek, miszerint a baloldalra nem lehet számítani a járvány elleni védekezésben. Felemlegette:
Kamuvideókat gyártanak, azt az érzetet keltik, hogy összeomlik az egészségügyi rendszer.
A miniszterelnök továbbra is úgy gondolja, hogy a baloldal az ország ellen van, és nem a kormány ellen. Hozzátette: ebben a kontextusban meglepetés volt, hogy megszavazták az egészségügyi dolgozók bérének emelését.
Katarina Barley kijelentéseire reagálva Orbán azt mondta: a német nyelvterületen nagyobb a korrupció, mint Magyarországon. De skandináv példákat is felemlített. Szerinte Magyarország, ha nem is hibátlan ország, de az uniós forrásokat jól használta fel. Orbán nem szereti, ha a nyugatiak hibátlannak láttatják magukat, miközben mást korrupcióval vádolnak.
Amíg európai politikusok Soros György tenyeréből esznek, addig ki kell mondani, hogy az Európai Unió korrupt.
– mondta. Orbán Viktor szerint nyílt csata van, bent vannak Soros emberei és kiadta a parancsot.
Jobbulást kívánunk a miniszterelnöknek!