
Göd momentumos polgármesterétől hangos a sajtó, de sajnos nem a város hírnevének folyamatos emelkedése miatt. Balogh Csabáról már több cikkben is írtunk, ő volt az, aki egykori fideszes önkormányzatokból ejtőernyőztetett jó fizuért embereket Gödre, és aki teljesen felrúgta volna az ellenzéki összefogást, leváltva a DK-s és LMP-s alpolgármestereket.
Balogh a veszélyhelyzetet a Fideszhez hasonlóan használta a saját javára. Egy olyan utat akart felújítani, ami a szintén momentumos feleségének körzetében található. Ezzel nem is feltétlenül lenne baj, ha:
- Balogh nem a veszélyhelyzet végórájában döntött volna erről saját hatáskörben,
- egy maximum 25 millióba kerülő utat 65 millióért tervezett felújítani,
- természetesen a képviselőtestület ezt leszavazta, de Balogh újra megpróbálkozott, hogy átvigye a tervét, ezúttal 48 millióért (ez az összeg még mindig a reális ár majdnem duplája),
Még csak nem is titkolták a túlárazást
A beruházási osztályvezető előterjesztése a pénzügyi bizottságnál kötött ki, ahol az osztályvezető kijelentette, hogy
ha sokallja a bizottság, akkor tudnak vágni az árból, akár 15-20 milliót is.
Ezzel a helyi ellenzék szerint az osztályvezető elismerte, hogy Balogh Csaba korábban egyszemélyi döntéssel túlárazott terveket fogadott el.
Emlékezetes, hogy a legutóbbi önkormányzati köztestületi ülésen Balogh Csaba valamennyi, a járvány idején egyszemélyben meghozott döntését a képviselők felülvizsgálták, és azok döntő többségét visszavonták, a Momentum országos elnöksége pedig nemhogy elhatárolódott volna Baloghtól, de kifejezetten támogatta őt az alpolgármesterek leváltásában.
A fiatal gödi Orbán-klón nem bírta ki, hogy ne ő döntsön: leváltotta az összefogás alpolgármestereit