Szulák Andrea nem hagyta magát: Hajdu Péternek úgy beintett, hogy ezt a kiállást sosem felejtjük neki

Kép forrása: MTI

Hajdú Péter lett a Life és Ozone TV vezérigazgatója, ami elég sok ember életében hoz majd változást. Várkonyi Andrea és Szulák Andrea például már gondolkodhatnak is azon, hogy mivel foglalkoznak a jövőben – írja a 24.hu Hajdú a Storynak adott interjúja alapján.

Az eddigi saját gyártású produkciókat megszüntetjük, köztük van Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsora is, mivel nem hozták a várt nézettséget. A munkájukra persze számítunk, de más típusú magazinokban. Lesznek elbocsátások és bérkorrekciók is

– mondta az új vezérigazgató.

A interjúban Hajdú arról is beszélt, hogy

„kizárt dolog”, hogy valaki azért kapjon munkát a tévénél, mert az ő barátja, azt pedig lehetségesnek tartja, hogy ha a programigazgató felkéri, ő maga is szerepeljen a csatorna képernyőjén, de „ez másodlagos”.

A hír felröppenése után Szulák Andrea a közösségi oldalán reagált, – amit szintén a 24.hu vett észre. A posztban Szulák bejelentette felmondását:

Bréking! Hajdú Péter személyes megnyilvánulásai megerősítettek abban az elhatározásomban, hogy NE fogadjam el a csatorna ajánlatát, így mostantól nem tartozom a Life TV-hez.

Mészáros feleségének köszöni tehát a lehetőséget, sok sikert kíván a munkatársaknak, de ez így nem fog menni.

Gyomorforgató: Hajdú Péter fideszes polgármester melletti videójától a plafonra mászol!

loading...