Soros György felkavarta az állóvizet: hatalmas segítséget ajánlott Budapestnek

Kép forrása: AFP

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió Eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre, közölte Soros György. A közlemény Index által idézett része szerint:

A világjárvány nem ismer határokat: sem országok, sem emberek között. Mindannyian veszélyben vagyunk. Sokakat azonban különösen fenyeget a járvány: a sokszor zsúfolt idősotthonok lakóira és a hajléktalanokra gondolok, akik között sok az időskorú. Akik most elvesztik a munkájukat, a munkásszállók törékeny biztonságát, szintén a hajléktalanná válhatnak, ahol a tömeges fertőzés esélye igen magas.

Soros György azt írja:

Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között.

Ezért, döntött úgy a Fidesz által évek óta támadott és démonizált milliárdos, hogy alapítványain keresztül megtámogatja a magyar fővárost:

A szülővárosom lakói iránti szolidaritás jegyében az általam alapított Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió eurót adományoznak Budapestnek a példátlan vészhelyzetben.

Soros azt szeretné, ha ezt a pénzt az amúgy is szűkös anyagi forrásokkal rendelkező város a szociális ellátórendszer működtetésére költené.

loading...