Hiába a tiltakozás, a kormánypárti többség megszavazta a koronavírus-törvényt

Kép forrása: Szigetváry Zsolt/MTI

Az Országgyűlés kormánypárti kétharmados többsége megszavazta a veszélyhelyzetről szóló törvényt. A javaslatot hétfő délután

137 igen, 53 nem, tartózkodás nélkül elfogadta

– írja a hvg.hu.

Hirdetés

A Fidesz-KDNP frakciók a szavazás során annak ellenére sem fogadtak be egyetlen ellenzéki módosítót sem, hogy az ellenzék a szavazás előtt jelezte: készek támogatni a törvényjavaslatot, ha abba bekerül egy 90 napos időkorlát.

A felhatalmazási törvényként is emlegetett jogszabályt eddig azért nem sikerült elfogadnia az Országgyűlésnek, mert a házszabálytól való eltérést nem szavazta meg az ellenzék.

A jogszabály értelmében az Országgyűlés határidő nélkül meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a koronavírus-járvány kezelésére vezettek be, és lehetőséget ad arra, hogy Orbánék további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkossanak a veszélyhelyzet ideje alatt.

Gulyás Gergely miniszter Bayer Zsolt műsorában, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig a Facebook-oldalán korábban úgy számoltak, ha a Ház által elfogadott törvényt Kövér László házelnök és Áder János köztársasági elnök is soron kívül aláírja, az már éjféltől hatályos lehet.

loading...
About Jabronka Richárd 11205 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.