Ezután nem üzenget majd olyan bátran Orbán: válasz érkezett Brüsszelből

Orbán szerint legalább egyszer menjünk a tengerhez.
Kép forrása: Nicolas Lamber/MTI/EPA

Az Euronews megkérdezte az Európai Bizottság szóvivőjét, mi a véleményük arról, amit Orbán Viktor a péntek reggeli rádiós interjújában mondott.

A miniszterelnök azt mondta: ha az Európai Unió segíteni nem tud, legalább ne hátráltassa Magyarországot a védekezésben.

Eric Mamer a Bizottság szóvivői szolgálatának vezetője azt mondta, hogy az EU-ban

 „nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy biztosítsuk az áruk és a munkaerő szabad áramlását Európában. Egyetlen ország, így Magyarország sem harcolhat egyedül sikerrel a vírus ellen”

– külön kiemelve azt, hogy az EU márpedig segít a tagállamoknak, így Magyarországnak is

„A koronavírus terjedésére adott uniós választervben is szerepel egy példa: Magyarország 5,6 milliárd eurót mozgósíthat az egészségügyre, a kis és középvállalkozásokra és a többire”.

Eric Mamer elmondta, összesen 5,6 milliárd eurót (2000 milliárd forintot) máris felhasználhat a magyar kormány a védekezésre, a kifizetetlen strukturális alapok terhére.

A 444 hozzáteszi, hogy a magyar kormány nem csak pénzt, hanem eszközöket is kap az Európai Bizottságtól, mert a Belügyminisztérium jelentkezett azokra a beszerzési programokra, amelyekben maszkokat, lélegeztetőgépeket és más egészségügyi termékek beszerzésére írt ki közbeszerzéseket a brüsszeli testület.

loading...