
Orbán Viktor, miután a képviselőkkel is ismertette a legutóbbi hivatalos betegadatokat, valamint azt, amit már a sajtótájékoztatón is elmondott azt mondta, most mindenkinek felelőssége van, éppen ezért a politikai csatározásoknak és a széthúzásnak most nincs helye:
elérkezett az összefogás ideje
– és az ellenzéki pártok támogatását kérte a válság kezeléséhez.
Orbán felszólalására elsőként Gyurcsány Ferenc reagált
Gyurcsány szerint mindenkinek hozzá kell járulnia a közös gyógyuláshoz, de más-más szerepben vagyunk. Ahhoz, hogy a veszélyhelyzetben a kormány ezt megoldja, a kormányt támogatni kell.
A parlament dolga, hogy közös, új szabályokat hozzon, és ellenőrizze a kormányt. A WHO január 7-én jelentette be hivatalosan, hogy egy új, fertőző vírussal állunk szemben. Gyurcsány szerint „nem biztos, hogy azoknak van igazuk, akik azokat kritizálják, akik szerint itt valami rosszul történt.”
A DK elnöke szerint, „akik a frontvonalban vannak, úgy érzik, magukra vannak hagyva„.
Valamikor ennek is vége lesz. Ezen dolgozunk. Nem lehet a bajt arra használni, hogy éppen azt ne őrizzük meg, amire egyébként felesküdtünk.
-mondta Gyurcsány. Azt is elmondta, azért küzdünk, hogy a hazánk maradjon szabad, demokratikus jogállam, azt nem lehet elvenni valami más ürügyén.