Katalin! Ne tolja már túl ennyire azt a bringát, komolyan! Miket mond már, most tényleg?!

FORRÁS: MTI/BALÁZS ATTILA

Az Ellenszél volt az első és egyetlen olyan közéleti portál, amely védelmébe vette Rácz Zsófia 22 éves helyettes államtitkár-aspiráns személyét. Mi azt írtuk: 

„Egy korrupciós ügyben nem érintett, a kormányzásban nem leszerepelt ambiciózus fiatal most megmutathatja, hogy mi is számít igazán a Fidesznek. A baj nem vele van, hanem azzal a töménytelen mennyiségű, előítéletektől hemzsegő kommentben, amelyben Rácz Zsófiát rögtön betámadják, nőiségében sértik.”

Később derült ki, hogy törvényt módosítanának csak azért, mert Rácz még nem végezte el a jogi egyetemet, vagyis diploma nélkül a jelenlegi szabályozás szerint nem tölthetné be a helyettes államtitkári pozíciót. Nyilvánvalóan ez egy olyan kicsűrt-kifacsart Fidesz-módi eljárás, amely után semmiféleképpen nem értünk egyet a fiatal politikus felemelésével.

Tetézi ezt az amúgy is csiki-csuki helyzetet Novák Katalin, aki az alábbiakat nyilatkozta a Magyar Hírlapnak:

– Mindenekelőtt tisztázzuk: Rácz Zsófi még nem kapta meg a kinevezését, tehát szó nincs utólagos törvénymódosításról, ahogy sokan terjesztik. A korábbi helyettesem, Illés Boglárka a Fidelitas elnöke lett, ami összeférhetetlen a korábbi feladatai­val. Megköszönve az eddigi munkáját, elfogadva a döntését, kerestünk egy új kollégát, aki alkalmas a feladatra. Merthogy ez nem egy pozíció, nem pénz, hanem feladat – mondta el Novák.

Katalin! Kérem, nyugtasson meg, hogy Ön ezt nem gondolja komolyan! Elvégre mit is állít? Azt, hogy még Rácz nem helyettes államtitkár, vagyis nem utólag történik a módosítás. Nem hát! A kutyafáját, előzőleg történik meg, hogy a padavanja el tudja vállalni ezt a feladatot.

Miről szól ez, ha nem arról, amit a közbeszéd is firtat? Azért csinálják és csak azért, hogy a kiszemelt jelöltjük oda kerüljön, ahova akarják, még akkor is, ha ezt a jelenlegi jogszabályok nem engedik meg.

Ennyiről van szó, nem másról! Kérem, Katalin, ne tolja már túl ezt a biciklit, amit amúgy is nekicsaptak izomból a falnak! Köszönöm!

Jabronka Richárd

loading...