
Eddig csak utalgattak rá a mélykeresztény politikusok, most azonban a Fidesz-KDNP megválasztott európai parlamenti képviselői szavazatukat adták az elképzelhetetlenhez.
Ezek a magukat családbarátnak mondó, frusztrált, megkeseredett, maradi politikusok visszavezetnék Magyarországot egy olyan korba, ahol a lányoknak az iskolai wc-ben kell szembesülniük az első menstruációjukkal, és ahol nem illik beszélni a biztonságos szexről.
Dobrev Klára a Facebook-oldalán számolt be erről a gyalázatról.
„Az elmúlt napokban írtam nektek arról, hogy a lengyel kormány az iskolai szexuális felvilágosítást bűncselekménynek nyilvánítja. Arról is szóltam, hogy – ahogy ismeritek őket – még a magyar kormány is kedvet kap valami hasonló gazemberségre.
Aggodalmam nem volt alaptalan. Az Európai Parlament múlt héten elítélte a lengyel kormányt, hiszen ennek az őrületnek az áldozatai elsősorban a gyerekek lesznek. A DK és Európa pontosan látja ezt.
Mit gondoltok, ki volt az, aki ellenezte a határozat elfogadását? Kitaláltátok? A Fidesz képviselői nemmel szavaztak, azaz támogatták a szexuális nevelés tiltását, sőt, bűncselekménnyé nyilvánítását.
A veszély nagyobb, mint gondolnánk.
Ha az Orbán-kormánynak csak eszébe jut a szexuális nevelés kriminalizálása, a DK a többi ellenzéki párttal együtt tiltakozást fog szervezni. Gyerekeink élete, boldogsága a tét.”
Miféle ember az, aki egy ilyen törvényt megszavaz? Vajon a saját gyermekei elől is megpróbálja tabuként dugdosni a szexualitást, kitéve ezzel őket számos, információhiányból eredő veszélynek?
Ez az egyik legsötétebb téma, amihez a Fidesz-KDNP a nevét adta. Tartunk tőle, hogy nem az utolsó…