Egyszer már letarolta a Fideszt, most újabb diadalra készül csapatával Németh Angéla

Egyszer már győzött, azóta próbálták ellehetetleníteni, de a kerület így is sok eredményt könyvelhet el. Németh Angélával, a XV. kerület polgármesterével beszélgettünk.

Ellenszél: Mindenki a Tizenötödikért” szlogennel vágnak neki az önkormányzati választásoknak, Ön a közös polgármesterjelölt. Korábban már szép eredményt produkált a legutóbbi, időközi választáson. Ezúttal mindenki felsorakozott a személye mögött. Melyek a legfontosabb tervei a következő ciklusra nézve, amiket kiemelne?

Németh Angéla: Az első, rövid- és hosszútávon is legfontosabb feladat javítani az orvosi rendelők felszereltségén. Ennek rögtön nekilátunk majd, és az SZTK karácsonyig biztosan megkapja azt a CT-t, amelyet már rég megvehettünk volna, ha a fideszes „Bosszúkoalíció’ nem fúrja meg a kerület 2019-es költségvetését. Aggasztóan rossz a fővárosi fenntartású utak állapota is a kerületben, ezért az újraválasztásomat követő első nap nekifogunk a munkának, és még a tél beállta előtt rendbe tesszük az igazán kritikus szakaszokat. Sok helyen sürgősen meg kell csinálni a járdákat is, és parkolóból is biztosan több kell, hogy vége legyen a lakótelepi „tetriszezésnek”.

Folytatjuk az illegálishulladék-hegyek felszámolását, és megakadályozzuk, hogy újabbak épüljenek. Ehhez több térfigyelő kamerát és közterület-felügyelőt állítunk szolgálatba, ami javítja majd a lakosság biztonságérzetét is, de kell az is, hogy az emberek szemlélete megváltozzék, és maguk is jobban vigyázzanak a környezetükre. Jól bevált, ezért még az ősszel újabb zöldhulladékgyűjtő ketreceket teszünk ki a közterületekre, és átalakítjuk a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét is: a szemétgócokká vált hulladékgyűjtő pontok helyett elkerített és a nap 24 órájában őrzött hulladékszigeteket alakítunk ki.

Aztán sok mindent fel kell újítani jövő nyárra a táborainkban is, amire most nem volt lehetőségünk. Hála isten, mindenre megvan a pénz, mert jól gazdálkodtunk, csak kezdhessek már végre neki… Ha pedig a hosszú távú tervekről van szó, nagyon fontos projekt a főgyűjtőcsatorna. Ha ugyanis ezt megépítjük – hangsúlyozom, megint csak a főváros helyett! a kerület Budapest keleti kapujává válhat. Az M3-as autópálya mentén újabb tőkeerős cégek telepedhetnek meg, amelyek komoly adóbevételt és biztos munkahelyeket hoznak a kerületbe.

Ha a csatorna megvan, egy új, XXI. századi városrész is kinő majd itt, amely segít megtartani a kerületieket, és új családokat vonz ide. Kötelező házi feladat a következő ciklusban az Újpalota piac és környékének rendbetétele, kizöldítése és  megújítása. A cél egy olyan modern, ugyanakkor a hangulatot és amennyire lehet az árakat(!) is megőrző modern vásártér kialakítása, amely a XXI. század igényeihez alkalmazkodva, de az otthonosság érzését megtartva képes kiszolgálni a megnövekedett vásárlói igényeket.  Ebben a szellemben újul majd meg a gazdasági udvar, ezért bővítjük majd a parkolóhelyek számát, és ezért ültetünk fákat is a piac környékén. Mert ez a kerület mindenki otthona.

Hogy értékeli a megválasztása óta eltelt időt? Mely intézkedéseket sikerült megvalósítania a terveiből a kerületben, és melyeket „gáncsolt ki” a Fidesz azzal, hogy nem szavazta meg a költségvetést?

Furcsa a helyzet. Elkeserít, hogy a fideszes és Fidesz-barát képviselők a kerület érdekeit sutba dobva, kisszerű politikai érdekeiktől vezérelve mindent megtettek, hogy megbénítsák a városrész működését, és örülök, hogy ez nem sikerült. Egy elfogadott 2019-es költségvetés nélkül is sikerült biztosítanom a kerület biztonságos, nyugodt működését, és a városrész lakói semmit nem éreztek meg azokból a nehézségekből, amelyekkel meg kellett küzdenünk az elmúlt bő kilenc hónapban. Elszomorít, hogy miközben mindenre megvan a pénz, az óvónők, dadusok, egészségügyi dolgozók még nem kaphatták a nekik járó fizetésemelést, és örülök, hogy ezekhez a családokhoz már októberben januárig visszamenőleg eljut ez a pénz, ami karácsony előtt biztosan jól jön majd. Bánt, hogy munkatársaim nehezebb körülmények közt voltak kénytelenek dolgozni az elmúlt néhány hónapban, de büszke vagyok arra, és jólesik, hogy összezártak mögöttem, és az önkormányzat cégei, intézményei így is rendben tették a dolgukat: óvták, nevelték a gyerekeinket, takarították az utcákat, ültették a fákat, és vigyáztak ránk. Így aztán – csakúgy, mint a megelőző négy évben – idén is nyaralhattak a gyerekek az önkormányzat táboraiban, idén is megkaphatták tőlünk az iskolakezdési támogatást, az ösztöndíjakat, az öregek, az elesettek idén is biztonságban tudhatták magukat. Örülök, hogy a kerület az elmúlt egy évben példásan gazdálkodott, és zavar, hogy az idénre tervezett fejlesztések egy részének csak októberben, az elfogadott költségvetés után láthatunk neki.

Szilvágyi László helyi képviselő benyújtott egy bátor előterjesztést, mely szerint a képviselők a XV. kerületben ne kapjanak fizetést mindaddig, amíg nem fogadja el a közgyűlés a költségvetést. (Ezt Bihal Dávid képviselő módosítójával megspékelte azzal, hogy még költségtérítés se járjon a megválasztott városatyáknak.) Mi lett az előterjesztés eredménye, és milyen visszhangot váltott ki a XV-ben?

Ezt a tavasszal benyújtott előterjesztést most, az utolsó utáni pillanatban végül elfogadták a bosszúkoalíció tagjai is, ám ebben a ciklusban már nincs, mert nem lehet jelentősége, az üzenet sokkal inkább az októberben újonnan felálló képviselő-testületnek szól. Mindez a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy a képviselő-testület fideszes és Fidesz-barát tagjai hónapokon keresztül úgy vették fel minden aggály nélkül a képviselői tiszteletdíjukat és költségtérítésüket, hogy közben folyamatosan gáncsolták a kerületet, nyolcszor mondtak nemet a költségvetésre, és családok ezreinek zsebéből emelték ki a pénzt. Ugye nem kell mondjam, milyen visszhangja volt ennek itt a kerületben?! Nem ugrott meg a népszerűségi indexük… De tudja mit, őket sem irigylem, Nem lehet könnyű lesunyt fejjel járni a kerületben, és vigyázni arra, hogy ne találkozzon a pillantásuk az emberekével.

Az időközi választás utáni győzelmet követően a Fidesz sok esetben próbálta – legtöbbször a kerületben élők kárára – is megtámadni az intézkedéseit. Hogy viszonyult ezekhez a többi párt? Kiálltak/kiállnak Önért? Milyen az együttműködésük?

A választási szövetség, amely felsorakozott mögém, a Mindenki a Tizenötödikért nevet viseli. Ez a válasz a kérdésre. Az elmúlt szűk egy évben mindenki, akinek fontos volt a kerület, mindenki, akinek a kerület volt fontos, mellettem állt. Másképp nem is sikerült volna biztosítani a 80 ezres városrész nyugodt és biztonságos működését. Azt pedig, hogy négy képviselő-társam egyéni érdekeit lesve közben alattomosan átkúszott a Fidesz-frakció mellé, nem minősíteném. Minősítse őket az, amit azóta tettek, illetve nem tettek a kerületért, fel- és megszólalásaik bármikor visszanézhetők. Úgy gondolom egyébként, rossz lóra tettek… Az mindenesetre biztos, hogy mellettem egy stabil, megbízható szakembergárda és egy soha nem látott széles választási szövetség áll, és egy olyan csapattal vágok neki a következő ciklusnak, amellyel biztonságban, nyugodtan irányíthatom tovább a kerületet, a mögöttem felsorakozott biztos többség pedig megnyitja majd az utat a régóta várt béremelések és fejlesztések előtt is. Csak ez a fontos.

Széleskörű összefogás alakult ki a XV. kerületben és minden helyi lakos polgármestereként tevékenykedik, a napokban Dobrev Klára, az EP-alelnöke is jó szívvel ajánlotta Önt a választóknak. A DK mára a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát, miben látja a párt sikerét?

Kapcsolatom a DK-val és személy szerint Dobrev Klárával baráti, kölcsönösen tiszteljük egymást, de ugyanezt elmondhatom minden, engem támogató pártról és annak vezetőjéről. Segíthette az egymásra találást a DK-val az is, hogy hasonló a munkamódszerünk. A DK is azt gondolja, amit én: csak testközelből, az utcán, az embereket meghallgatva, velük beszélgetve lehet, kell, és van értelme politizálni. Csak így lehet. Ez hozta meg tavasszal a „váratlan” eredményt Dobrev Kláráéknak, ami persze nem volt váratlan, hiszen alaposan megdolgoztak érte, és ez hozza meg a sikert nekem is. Pedig, higgye el, a recept nem titkos: azt tesszük, ami a dolgunk: az emberekért és az emberekkel dolgozunk. Ennyi.

Mi volna a legnagyobb eredmény, amit a lehető legnagyobb optimizmussal el tudna képzelni az Ön előtt álló ciklusban, mint a XV. kerület polgármestere?

Ez sem bonyolult. Ha egy nyugodt, biztonságos öt évünk lesz egy zölden fejlődő, élhető, vidám és összetartó kerületben, már minden rendben van. Hogy ehhez mi kell? Kell egy jól működő, jól felszerelt egészségügyi intézményhálózat, amelyben több idő jut az emberre, kevesebb az adminisztrációra, ahol nem kell órákat ücsörögni a rendelő előtt, és nem kell hónapokat várni a kezelésre. Meg tudjuk csinálni. Élhető környezet kell, fákkal, bokrokkal, otthonos parkokkal, biztonságos játszóterekkel, rendezett, tiszta, és kivilágított utcákkal, amelyeken este is nyugodtan végig lehet menni.

Meg tudjuk csinálni. Jó utak, járdák, biztonságos kereszteződések, új parkolók és egy jól működő önkormányzatilakás-rendszer kell. Meg tudjuk csinálni. Kell egy modern, de barátságos és zöld Újpalotai piac. Felépítjük. Korszerű óvodák, sokszínű, igényes kulturális programok, vidám ünnepek, modern, de barátságos közösségi terek kellenek, ahol egy kicsit ki lehet kapcsolódni. Megcsináljuk. Grundok, sportpályák, „dühöngők” kellenek, ahol nagyokat lehet focizni, de legalábbis szurkolni, és kell egy sportcsarnok is, ahol nemcsak első kategóriás sportversenyeket, de szalagavató bálokat, koncerteket is szervezhetünk. Megépítjük. És kellenek az erős, az önkormányzattal együttműködő gazdasági szereplők, akik új munkahelyeket, adóbevételeket hoznak a kerületbe. A főgyűjtő ebben is segít majd. Ha mindez megvan, rendben is vagyunk.

loading...