
Régóta kíváncsiak voltak arra a szegediek, hogy a Fidesz kit fog indítani az egyelőre megdönthetetlennek tűnő Botka Lászlóval szemben. Hiába vert sátrat a NER legnagyobb mozgatórugója (Kubatov Gábor) a városban, nem neveztek meg senkit, akit a kormánypárt felvállal.
Helyette találtak egy fickót, aki „függetlenként” indul majd el a választáson, mellette pedig a Fidesz nem indít senkit. Mi kell vajon ahhoz, hogy a mindenütt fényeskedő Orbán-párt képtelen legyen bárkit is elindítani egy városban? A válasz egyszerű: a bukást elkönyvelték, mindössze attól tartanak, hogy ez a nevükhöz tapad majd a vereség, emiatt nem is adnak logót a jelöltjük mellé.
Szabó Bálint a Szeviép-károsultak jogvédője kiállt a sajtó elé, és felhívta a figyelmet egy nagyon fontos problémára, a Fidesz által támogatott jelölttel szemben:
„Aki a Szeviép-ügyben érintett, márpedig Nemesi Pál egyértelműen érintett, annak nincs helye a szegedi közéletben”
Úgy tűnik tehát, hogy Kubatovnak Szegeden sikerült megtalálni egy embert, aki ráadásul ebben a kényes ügyben is sáros, mégis polgármester akar lenni.
A jogvédő erősebb kijelentéseket is tett a médiának, ezeket szó szerint idézzük
„A helyi Fidesszel nem fogok együttműködni. Bűnözőkkel nem működöm együtt. Botka Lászlóról lesújtó a véleményem, de Kubatov Gáborról nagyságrendekkel lesújtóbb, kizárt, hogy ezzel a helyi Fidesszel együttműködjünk”
Szabó Bálint a Szeged.hu kérdésére hozzátette:
„Aki Faragó Attilákkal, Baranyi Sándorokkal egyezkedik, az micsoda?”
Összességében Szeged városát egy olyan személy szeretné „átvenni”, aki enyhén szólva is vállalhatatlan. Idővel kiderül, hogy ezt mennyire akarják a város lakói.
Van egy tippünk erre. Na és Önnek?